05.

"Bármennyire is erőlködtem, hogy ne

gondoljak rá, nem azért küzdöttem,

hogy elfelejtsem."

 A hétvégét felölelő két nap gyorsan suhant el felettünk, és ahogyan sejteni lehetett, a napos időnek a következő hét kezdetén már nyoma sem volt. Erős szél fújt hétfőn reggel, és a fejünk fölött összegyűlt felhők óceánillatú esőt hoztak magukkal. A cseppek halkan kopogtak a tetőn és gyűltek össze az ereszben, ahonnan aztán folytatták az útjukat a vízgyűjtő hordó felé. A szomszédos erdő fái most vészjóslóan hajoltak ki az erőszakosan áramló levegő útja elől, és a közeli növényeken fészkelő madarak boldog éneke is a múlté volt már. Egy-két sirály repkedett még kitartóan, élelem után kutatva, azonban mire a reggeli kávém végére értem, már azok is eltűntek a horizontról.
Nate ekkor dugta ki álmos kobakját az ajtón, miközben egyik kezében a hőn szeretett játék katonáját szorongatta, a másikkal pedig a takaróját húzta maga után. Zöldes barna szemei még kótyagosak voltak a korai ébredés miatt, szája sarkában pedig egy apró, száradt nyál csík húzódott, köszönhetően annak, hogy nyitott szájjal aludt. Apró teste megrázkódott a hirtelen jött hidegtől, így szinte azonnal vissza is fordult a meleg lakásba, kérnem sem kellett rá.
 - Ma Emily visz iskolába, rendben? - kérdeztem a kisfiamtól, miután én is átléptem a küszöböt, és becsuktam magunk mögött az ajtót. A meleg jólesően átjárta a testemet, és igazán ekkor tűnt fel, hogy az éjszaka alatt mennyit is csökkent a kinti hőmérséklet. - Van egy kis dolgom a városban, de mire vége lesz a tanításnak, végezni fogok - tettem még hozzá a biztonság kedvéért, bár Nate-nek semmi kifogása nem volt az ellen, ha az Ulley családdal kell az idejét töltenie.
Most sem panaszkodott Emma és Emily társasága ellen, sőt míg a reggelijét majszolta, addig megkért, a tegnap este készült rajzait is készítsem elő, hogy majd odaadhassa a keresztanyukájának, ugyanis Nate már úgy tekintett a házaspárra, mint a keresztszüleire, és gyakran nevezte is annak őket, aminek mindhárman csak örülni tudtunk. Sam és Emily szerették Nate-t, és az itt töltött hetek alatt, kerültünk annyira közeli viszonyba, hogy családtagokként hivatkozzunk egymásra. Tudtam, hogy mindenben számíthatok rájuk, és a közösség is egy emberként állt már mögöttünk, ami szintén jó érzéssel töltött el.
Az előbbi diskurzusunkhoz hűen, mire Nate végzett a reggelijével és belebújt az aznapi ruháiba, a két Ulley-lány is megérkezett. Halkan nyitottak be a házba, majd miután megajándékoztak egy-egy puszival, Emma elrohant a kisfiam után a fürdőbe, Emily pedig letáborozott mellettem egy székre.
Egész hétvégén nem volt alkalmunk kettesben lenni, mert bár előbb nálunk, majd náluk gyűltünk össze közös vacsorára, sokan voltak körülöttünk. Megismertem a régi barátaik közül néhányat, ők pedig úgy zsongtak körbe Nate-et és engem, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Kedvesek voltak, és minden témába bevontak bennünket is, sőt Jared és a felesége, Kim szinte letámadták a rangidős házaspárt, amiért nem mutattak még be minket a falkának - ahogyan a társaságukat nevezik. Bár, a kis házunkban, amennyi hatalmas férfi gyűlt össze, én is úgy éreztem magam, mint a farkasok zsákmánya.
 - Paul kérdezősködött rólad - vágott egyből bele abba a témába, amit nem tudtunk kibeszélni a hétvégén, és már nagyon látszott rajta, hogy talán ez foglalkoztatja a legjobban. - Szóóóval - vonta fel szép ívű szemöldökét, és egy kis kuncogást is bevetve dőlt nekem.
 - Amióta elvittem a műhelybe a kocsit, nem is láttam - nevettem fel erőltetettem, ami mondjuk nem volt igaz, de még magam is képtelennek tartottam, hogy azóta minden nap összefutottam a férfival. Többször láttam helyes arcát, mint ahányszor a sajátomat a tükörben, és pár nap elteltével azt vettem észre, hogy kerestem a véletlen alkalmakat, hogy újra láthassam. Megbabonáztak a mélybarna szemei, az arcára kiülő mosolya, és talán a mély baritonja volt, amitől egyenesen elolvadtam. Úgy éreztem magam, mint egy tinilány, és nem mint egy válás közepén álló, felnőtt nő. És ez megrémített. - Jó, talán összefutottam vele párszor - tettem hozzá néhány pillanattal később, mire Emily szélesen elvigyorodott, nekem pedig két tűzrózsa keletkezett az arcomon.
 - Ez olyan aranyos - visongott jókedvűen, láthatóan tetszett neki, hogy a közeli barátjuk említése, ilyen reakciókat váltott ki belőlem. - Mit szólnál ahhoz, ha Nate suli után nálunk lenne, te pedig elmennél az autódért, és néhány kósza pillantás után, beszélgetnétek egymással? Sőt, nem is érdekel a válaszod - hurrogott le rögtön, mikor kérdésének hatására szólásra nyitottam a számat. - Ez így lesz - bólintott határozottan, nekem pedig esélyem sem volt az ellenkezésre, hiszen szinte végszava után leugrott a bárszékről és már közölte is a fürdőből kilépő gyerekkel a délutáni programot.
A kicsik természetesen lelkesen sikoltozva fogadták a hírt, mely szerint a délutánjukat is együtt tölthetik, Emily pedig a győztesek vigyorával pillantott vissza rám.