14.

"Minden egyszerűbb volt, mint
vártam: összeillettünk, mint egy
kirakós két darabja, melyek azért
készültek, hogy kiegészítsék
egymást."

Nyugtalan voltam és ideges, ahogyan a karomra erősített órára pillantottam. Légzésem szapora és felszínes volt, szívem pedig a fokozott érzelmi állapotom miatt a torkomban dobogott. Ujjaim remegtek, ajkaim pedig a folyamatos rágcsálásnak köszönhetően kisebesedtek. A hatalmas folyosó márványlapjain magassarkú szandálom sarka keltette zaj volt az egyetlen, amit a fülembe tódult vértől egyáltalán meghallottam, bár a monoton hang az egyre gyülemlő pánikomon egyáltalán nem segített. 

 - Missy! - Paul lágy hangja, valamint kezemért nyúló ujjai zökkentettek ki a járkálásból, minek hatására megtorpantam és sóhajtva pillantottam rá. - Gyere ide! - A férfi erős karjait védelmezően fonta körém, én pedig fejemet a nyakhajlatába fúrtam. 

Örültem, amiért felesleges szavak helyett a biztonságot nyújtó ölelésével próbált megnyugtatni, hiszen ezzel az apró gesztussal sokkal többet segített. Hátamat lágyan cirógató ujjai, valamint a bőrének kellemes illata némileg csillapította a bennem dúló vihart, melyet a várakozás szele korbácsolt. 

Tekintetem a fal mellett elhelyezett székek irányába vándorolt, majd egy halvány mosolyt erőltetve az arcomra, Paul derekát átölelve léptem oda. Sam és Emily halk duruzsolással próbálták Nate figyelmét elterelni, a kisfiú pedig sötétkék ingének alját markolászva hallgatta a történeteiket. Tudatosan igyekeztek kizökkenteni a kisfiút a komor épületet átlengő nyomasztó légkörből, én pedig mérhetetlenül hálás voltam nekik ezért. Képtelen voltam egy épkézláb mondatot megfogalmazni, amivel nyugtatóan tudtam volna hatni a kisfiamra az idegességem és az egyre erősödő hányingerem miatt, így támogatásuk hatalmas erőt jelentett. 

Nate végül Paul karjai közé kéredzkedett, helyet cserélésünket követően pedig sóhajtva borultam Emily vállára. Paul a falon függő festményeket mutogatta a kicsinek, míg Emily és Sam a hátamat simogatva próbáltak belém is lelket önteni. 

 - Már csak tíz perc - motyogtam az órámra pillantva, mellyel egy időben kinyílt a folyosót lezáró dupla szárnyú ajtó. Néhány öltönybe bújt férfi lépett be rajta, míg végül az utolsók között rémálmaim főszereplője is megjelent. Ajkain győzelemittas mosoly virított, ahogyan meglátta a rémülettől eltorzult arcomat, azonban míg én képtelen voltam róla elszakítani a tekintetemet, addig ő könnyűszerrel térképezte fel a velem érkezőket. - Itt van - suttogtam a mellettem ülőknek, mire a házaspár is rá vezette a tekintetét. Sam Paul-hoz lépve alig hallhatóan mondott valamit, minek következtében Paul egy megsemmisítő pillantást küldött az őt bámuló Brian felé. 

 - Nocsak, Missy - Brian hangja kegyetlen erővel térített magamhoz, emlékeim között pedig felrémlett ahogyan utolsó találkozásunkkor a nyakamnál fogva a falhoz szorít. A sírás kerülgetett, végtagjaim egyre erősebben remegni kezdett, miközben igyekeztem összekuporodni a kényelmetlen széken. Emily segítségkérően az indián férfiakra nézett, Paul pedig kérdés nélkül foglalta el Sam előbbi helyét, miközben egyik karjával kisfiamat, másikkal pedig engem ölelt magához. - Nate már nem is köszönsz apának? 

 - Uram, megkérném, hogy ne létesítsen semmilyen kapcsolatot az ügyfeleimmel. - Doktor Callahan közbelépése egy hatalmas sóhajt csalt ki belőlem, Brian pedig mérlegelve a helyzetét visszavonulót fújt. - Kérem, kövessenek! - Az ügyvéd visszakísért bennünket a helyiségbe, amelyben a délelőtt folyamán a meghallgatás zajlott. Feltűnése egyet jelentett azzal, hogy a bírónő meghozta a döntését, így rajtam elhatalmasodott a pánik.
Rettegve foglaltam el a helyemet a hatalmas asztal mellett, miközben pániktól és könnyektől csillogó szemeimet Nate-re vezettem. A kisfiú erősen szorította Paul kezét, apró, barna íriszei mentsvárként kapaszkodtak belém. Az apjára rá sem mert nézni, a hangjától összerezzent, ajkai pedig remegni kezdtek a kitörni készülő sírástól. Félt Brian-től, ezt pedig a teremben lévők is első sorból láthatták.
 - Köszönöm, hogy visszafáradtak. - A bírónő határozott kiállású, tekintélyt parancsoló asszony volt, ugyanakkor szemeiben és kedves mosolyában, mellyel a kisfiúra nézett, volt valami megnyugtató. Egyszerű kosztümöt viselt, kontyba kötött haja pedig kiemelte éles vonásait. Tekintetét óvatosan vezette végig az asztal körül ülő társaságon, végül szemeit az előtte heverő papírokra szegezte. - Washington állam és az Amerikai Egyesült Államok igazságszolgáltatásának nevében Mrs. Missy Collins és Mr. Brian Collins házasságát bizonyított családon belüli erőszak miatt érvénytelenítem. Kiskorú Nathaniel Collins kizárólagos felügyeleti joga az anyát illeti. Mr. Brian Collins-t az elkövetett, kapcsolati erőszak vétsége miatt a maximálisan kiszabható 10 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélem, melyből 3 év és 8 hónap ténylegesen letöltendő, valamint 100 000 dollár kártérítés megfizetésére kötelezem! 

13.

"...egyszer csak átszáguldottál
az egemen, mint valami
meteor, s hirtelen lángba
borult, minden csupa szépség
és ragyogás lett."

A napok vészesen száguldottak el felettünk, én pedig a kitűzött dátum előtt egy héttel sem tértem igazán magamhoz. Igyekeztem megfogadni doktor Callahan tanácsát, és felkészíteni Nate-t az előttünk álló akadályra, ugyanakkor a kisfiú is érezte rajtam a feszültséget, így ő is azzá vált. Nehezebben tudott koncentrálni az iskolában, valamint otthon is gyakran kalandozott el a figyelme. Éjszakánként álmatlanul vagy éppen rémálmoktól gyötörve forgolódott, nekem pedig majd' megszakadt a szívem, mikor rémült arcára néztem. 

 - Köszönöm, Emily, hogy Nate is csatlakozhat hozzátok - pillantottam hálásan a fiatal nőre, miután elszakítottam a tekintetemet a kisfiúról. 

 - Ugyan, ez a legkevesebb - kedves mosolya hatalmas erőt adott, kézfejemet pedig bátorítóan megsimogatta. Rengeteget köszönhettem a házaspárnak, a mostani cselekedetükkel pedig tényleg örökre az adósukká váltam. - Biztos vagyok benne, hogy élvezni fogja, és Emma sem lesz egyedül - tette még hozzá, ahogyan a két kicsi ténykedését figyeltük.
Sam és Emily felajánlották, hogy a hétvégére magukkal viszik Nate-t is a kirándulásukra. A közeli hegyekben terveztek táborozni, én pedig örültem, hogy a kisfiú örömmel csatlakozik hozzájuk. Kizökkentették a borús hétköznapokból, és ez az újfajta élmény miatti várakozás egy kicsit visszahozta gyermeki énjét. Emmával napok óta tervezgették, hogy milyen játékokat fognak játszani, Sam jóvoltából pedig egy kicsit belekóstolnak majd a cserkészek világába.  Várták, hogy a tábortűzhöz fát gyűjthessenek, valamint izgatottak voltak, hogy az iskolában elsajátított tudásukat is kamatoztathatják az ehető növényeket illetően.
 - Anya, a plüss farkasomat elvihetem? - Nate csilingelő hangja ütötte meg a fülemet, ahogyan a szobájából kirohanva a kezei között lóbálta a legújabb kedvencét, melyet Paul-tól kapott. A nagyjából tizenöt centiméteres játék ugyanolyan színben pompázott, mint Paul farkasa, ő pedig egyfajta védelmi jelképként ajándékozta ezt a kisfiúnak. Nate pedig mióta megkapta, azóta egy tapodtat sem mozdult nélküle.
 - Persze, Kincsem - bólintottam határozottan, így a kicsi a hátizsákjának utolsó centimétereit kihasználva, Emma segítségével eltette a játékot. - Nagyon vigyázzatok magatokra, és fogadj szót Sam-nek és Emily-nek, rendben? - Kérdésemre heves bólogatásba kezdett, miközben leguggoltam elé és szorosan a karjaim közé vontam. Tudtam, hogy a házaspárral biztonságban lesz, ugyanakkor képtelen voltam leküzdeni az aggodalmamat, hiszen tisztában voltam azzal, hogy a két kisgyermek képes világháborút előidézni játék közben. - Szeretlek!
 - Én is szeretlek!
Cuppanós puszit nyomott az arcomra, majd kibontakozott az ölelésemből és magára ügyeskedte a megpakolt táskáját. Emmát hasonlóan szoros ölelésben részesítettem, valamint tőle is bezsebeltem a puszimat. Teljesen a szívembe lopta magát a kislány, és örültem, amiért ennyire közel került egymáshoz a két család.
 - Próbálj meg egy kicsit kikapcsolódni - lépett mellém Emily, majd ölelő karjai közé zárt. Búcsúzásképpen egy-egy puszit nyomtunk a másik arcára, végül az autó felé tereltük a kicsiket. - Használjátok ki, hogy ketten vagytok - kacsintott rám halkan kacagva mielőtt ő is elfoglalta volna a helyét a volán mögött.
A házra mély csend telepedett, még a tévét is lenémítottam, miután visszaértem a házba. A gyerekek okozta kisebb felfordulást igyekeztem eltüntetni, hiszen a vacsorára szánt étellel már elkészültem, viszont képtelen lettem volna egy helyben ücsörögni.
Emily bogarat ültetett a fülembe a megjegyzésével, így miután elpakoltam azt a néhány elől maradt játékot, lezuhanyoztam.
Az utóbbi hetekben egyikünk sem a kettesben töltött órákat helyezte prioritásba. Minden sejtem őrültem vágyakozott az indián férfiért, ugyanakkor míg Paul idejének nagy részét a műhelyben vagy járőrözéssel töltötte, addig én igyekeztem Nate-el tölteni a szabadidőmet. A tárgyalás időpontjának közeledtével életünknek bizonyos része teljesen a háttérbe szorult, a vacsora utáni lopott csókok pedig már kevésnek bizonyultak. Énemnek legnőiesebb része őrülten vágyott Paul érintésére, melynek végül teret is engedtem.
Gondolataimat a nyíló bejárati ajtó hangja zavarta meg, így egy utolsó pillantást vetettem magamra a hálószobában elhelyezett tükörben. Egyáltalán nem az én asztalom volt a csábítás, ugyanakkor a saját látványomtól még én is meglepődtem. Erősebb sminket viseltem, mint a hétköznapokon, míg hajam lágy hullámokban omlott a vállaimra. A fekete csipke body finoman kiemelte domborulataimat, ugyanakkor a magassarkúnak köszönhetően a csípőm és a fenekem területe még kerekebbnek és nőiesebbnek tűnt.
 - Megjöttem. - Paul lendületesen nyitott be a hálószobába, ám mozdulata közben lefagyott. Egyáltalán nem számított arra a látványra, melyet az ágy szélén ülve nyújtottam.
 - Szia!
Ajkaim lágy mosolyra húzódtak, miközben tett néhány tétova lépést felém. Mandulavágású szemei a vékony csipke alatt rejtőzködő testemet pásztázták, majd amint barna íriszeivel megtalálta az enyémeket, egészen különös fény csillant bennük. Karját lassan kinyújtotta felém, így tenyeremet az övébe csúsztattam. Egy könnyed mozdulattal felhúzott addigi helyemről, hogy aztán hatalmas tenyereit a derekamra vezetve magához láncolhasson.
A köztünk levő magasságkülönbség csekélynek bizonyult a viselt lábbelimnek köszönhetően, így arcunk közel egy magasságba került. Ajkai apró "o" betűt formázva elnyíltak egymástól, szemeiben pedig olyan mértékű tűz lobbant, hogy féltem, megégetem magam.
 - Gyönyörű vagy! - Mély baritonja a legkellemesebb zene volt a füleimnek, miközben forró ujjaival a fülem mögé tűrt néhány kósza hajtincset.
Karjaimat nyaka köré fontam, ujjaimat pedig tarkójára csúsztattam, miközben ajkai mohón csaptak le. Finomkodás nélkül ízleltük egymást, csókjainkat is megpecsételte az a vadság, mely mindkettőnket átjárt. Erősen préseltem hozzá magamat, míg ő fenekemet markolászva tartott még közelebb magához. Éreztem, ahogy a felgyülemlett vágy utat tör magának, így csípőmet ágyékához dörzsöltem, melynek hatására állatias morgás szakadt ki belőle. Kemény erekciója a nadrág alatt feszült, ahogyan előbbi cselekedetemet viszonozva lökött egyet felém.
Valósággal izzott közöttünk a levegő, minden gyengédség eltűnt, helyét pedig a nyers, vad erő és a féktelen vágy vette át. Érintései forrók voltak, csókjai perzselték a bőrömet, mégis olyan elemi erővel vágyakoztunk a másikra, hogy képtelen voltam néhány pillanatnál tovább elengedni őt. Beborított bennünket a néma gyönyör, ahogyan centiméterenként hátráltunk az ágy irányába, mígnem egy kisebb sikoly szökött ki ajkaim közül, mikor lelökött a puha matracra.
Pólóját a szoba egyik sarkába hajította, majd izmos alakjával fölém tornyosult. Csókjaival beborította az arcom és nyakam minden szegletét, nyelvével pedig a vékony csipke alatt rejtőző lágy halmokat simogatta. Mellbimbóim az apró impulzusok hatására megkeményedve feszültek neki az anyagnak, miközben Paul egy huncut mosolyt megeresztve egyre lejjebb és lejjebb kúszott.
Ujjai alatt a body-t összetartó aprócska kapcsok könnyűszerrel megadják magukat, csókjaival pedig combom belső felét perzselte. Forró leheletének hatására csípőm önkéntelenül is megemelkedik, míg ő egy határozott mozdulattal vissza nem nyomott a puha matracra.
 - Milyen türelmetlen valaki - hangja szórakozott, mégis vágytól fűtött volt, miközben belőlem ölemet simogató ujjai miatt egy halk nyöszörgés tört ki.
 - Paul, ne szórakozz már - erőtlenül ejtettem ki a szavakat, mire nevetve lerúgta magáról a felesleges ruhadarabokat. A pillanatnyi szünetet kihasználva a vállainál fogva löktem az előbbi helyemre, majd a csípőjére ültem. - Nem játszadozunk.
Minden finomkodásomat félretéve ujjaimat kemény erekciója köré fontam, ajkai közül pedig hatalmas sóhaj szökött ki. Olyan elemi erővel söpört végig rajtam a vágy, hogy képtelen voltam tovább várni, hogy magamban érezhessem őt, így makkját óvatosan bejáratomhoz pozicionáltam, majd lassan ráereszkedtem. Hihetetlen érzés volt, ahogyan méretével kitöltött, majd a csípőmet előre lendítve egy halk sikkantás csúszott ki az ajkaim közül. Tenyerével előbb csípőmet markolta, míg megszoktam őt, majd egy könnyed mozdulattal kettétépte a mellkasomat borító anyagot. Melleim tökéletesen illettek forró tenyerébe, így miközben lassan mozogni kezdtem, addig ő a finom halmokat masszírozta.
Az érzés leírhatatlanul csodálatos volt, testünk tökéletes szinkronban mozgott együtt. Be kellett hunynom a szemeimet a testem mélyén keletkező, egyre erősödő bizsergés következtében, mely teljesen szétszakított, majd újra teljes egésszé tett. Lökései végtelen körforgásba invitáltak, édes ajkai pedig a kulcsot jelentették hozzá. Többet akartam, ahogyan egyre jobban hajszoltuk egymást a gyönyör felé, mely végül elemi erővel söpört végig rajtunk.
 - Szeretlek! - suttogtam erőtlenül, ahogyan pihegve a mellkasára dőltem és élveztem az intenzív gyönyör utórezgéseit.
 - Én is szeretlek! - Paul védelmező karjai erősen öleltek magukhoz, végül egy lágy puszit nyomott a hajamba mielőtt leemelt magáról. A vékony paplant óvatosan meztelen testünkre húzta, majd az államat felemelve kényszerített, hogy a szerelemtől és a kielégüléstől csillogó szemeibe nézzek. - El sem hiszed, hogy mennyire - suttogta lassan.

12.

"Semmi másra nem tudtam
gondolni, csak arra, hogy
átölel."

A boldog és önfeledt hétvégét követően, a borús hétköznapok kegyetlen erővel rántottak vissza a valóságba. Nate csalódottan szemlélte az ablakon keresztül, ahogyan a kövér esőcseppek végiggurultak az üvegen, miután a szél erősen a ház felé terelte azokat. Hatalmas sóhajok szöktek ki aprócska mellkasából, amiért a délutánra szőtt tervei ismételten szertefoszlottak, mint ahogyan az előző napokban. Kedvetlen és szomorú volt, bent a lakásban pedig nehezen foglalta le magát. Jobb híján néhány matchbox és legó társaságában kuporodott le a szőnyegre, majd a műanyagokból szorgos építkezés árán garázst varázsolt a színes autóknak. 

A konyhapultra támaszkodva figyeltem, ahogyan homlokán apró ráncok jelentek meg a koncentrálás végett, ajkait pedig gondterhelten rágcsálta. Hiányzott neki a társaság, melyet Emma nyújtott számára, és az elmúlt hetek után, mikor minden napot együtt töltöttek, nem találta fel magát. Hiába próbálkoztam, hiszen imádtam vele játszani, mégsem tudtam pótolni a legjobb barátját. 

 - Hé, megjöttünk! - A bejárati ajtó hirtelen nyitódott ki, mire a szőnyegen játszó kisfiú felugrott és odaszaladt az újonnan érkezőkhöz. Paul szélesen mosolyogva ölelte magához Nate-t, miután levette magáról a vizes dzsekijét, majd apró puszikkal hintette be a kicsi fejét. - Nézd, ki jött látogatóba - fordult a vigyorgó Seth felé, a kisfiú pedig lelkesen ugrott a fiatal farkasfiú kezei közé. - Szia! - Paul lassan hozzám lépett, majd erős karjával magához rántott. 

Ajkai édesen becézgették az enyémeket, én pedig izmos karjai közé omlottam. Nyakát ölelve húzódtam közelebb hozzá, ujjaimat pedig rövidre nyírt fürtjei közé csúsztattam. Eszméletlenül hiányzott a közelsége, puha ajkai és forró ujjainak érintése. Szerettem, ahogyan egyetlen pillantásával felébreszti a gyomrom mélyén rejtőző pillangókat, amik az öngyilkosságukig hajszolva magukat várják a folytatást. Hihetetlen szinkron alakult ki közöttünk, sokszor pedig fel sem tűnt, hogy rezdüléseit az enyémek követték. 

 - Szia - suttogtam ajkaira, mire elmosolyodott. Néhány centimétert hátrált csak, egyik karját a derekamon pihentette, míg a másikkal a pulton levő mappáért nyúlt. - A válási papírok - mondtam, amit felnyitotta és tekintete a komor betűket pásztázta. Egyáltalán nem titkoltam el előle a múltamat, hiszen hittem abban, hogy egy kapcsolat alapja a bizalom, vele pedig olyan természetesnek tűnt, hogy megosztottam mindent. - Lassan találkozom az ügyvéddel. Öhm, nem jönnél el velem? 

 - De, persze - bólintott határozottan, végül rám emelte mandulavágású szemeit, amelyekben felcsillant valami egészen különös fény. Tartása feszültté vált, karjával szorosabban tartott, ajkai közül pedig egészen halk morgás tört fel. Dühös volt, melyet a válás okaként említett családon belüli erőszak váltott ki belőle, hiszen hiába volt tisztában a költözés előtti életemmel, leírva sokkal nagyobb hatást váltott ki mindenkiből. - Nem hagyom, hogy a közeletekbe férkőzhessen. Nem hagyom, hogy az életem két legfontosabb emberének baja essen egy pszichopata miatt. 

 - Szeretlek! - Olyan közel bújtam hozzá, amennyire lehetett, miközben igyekeztem visszatartani a kitörni készülő könnyeimet. Mérhetetlenül hálás voltam neki, amiért egy új életet mutatott meg számunkra, olyat, amire mindig is vágytam. Nate egy olyan példaképet kapott a személyében, amelyet mindig is érdemelt, és egy boldog és nyugodt gyermekkor várt rá. - Seth, néhány órát tudnál vigyázni Nate-re? - kérdeztem a kisfiúval játszó férfitől, a kicsi pedig lelkesen ugrált körülötte. Az indiánférfi értett a gyerek nyelvén, és hóbortos jellemével Nate egyik kedvenc, új barátjává vált. 

 - Persze, Missy, örömmel - mosolyodott el, én pedig hálám jeléül egy cuppanós puszit nyomtam az arcára. Sokszor nem tudom, mihez kezdtem volna a falka és a lányok nélkül; velük vált teljessé az életünk. 

Az ügyvéddel kivételesen az irodájában volt találkozóm, így Paul egy többszintes téglaépület előtt parkolt le Forks belvárosában. Az esős időre való tekintettel a környék kihalt volt, az autó elhagyása után pedig mi is futólépésben közeledtünk a fedett és fűtött épületbe. A portán egy kedves, idősebb nő ült, érkezésünkkor feljebb tolta a szemüvegét az orrán és barátságos mosollyal az arcán igazított bennünket útba. 

Doktor Callahan irodája a földszinten helyezkedett el, az ajtaja pedig nyitva várt bennünket. A hatalmas mahagóni íróasztala mögött ült, tekintetét szorosan a számítógép monitorján tartotta, miközben a nyomtató életre kelt és néhány újabb papírt hívott elő. Kopogásom zökkentette ki őt a munkából, mire mosolyt varázsolva az arcára, felállt és üdvözölt bennünket, majd hellyel kínált. Kissé feszengve foglaltam el az egyik széket vele szemben, miközben ölembe ejtettem a kezeimet. Idegességemben az ujjaimat piszkáltam, mire Paul óvatosan összefűzte a kezünket. 

Minden alkalommal, mikor az ügyvéddel találkoztam, hatalmas pánikhullám söpört végig rajtam, hiszen a találkozások azt jelentették, hogy egyre közelebb kerültünk a válási procedúra végéhez. Rettegtem, hogy Brian milyen hatással lesz rám, ha személyes találkozóra kerül sor, hiszen minden sejtem félt a férfitől. Rengetegszer hajtottam fejet az akaratának, mert képtelen voltam ellentmondani neki, ő pedig kihasználta ezt. Féltem, hogy ebben a szituációban is előtörnek belőlem a rossz emlékek, míg ő ismételten fölém kerekedik. Meg akartam szabadulni tőle, bármi áron, mégis a nyomasztó érzés a mellkasomban nem hagyott nyugodni. 

 - A férje ismételten visszautasította a békés megoldást. - Az ügyvéd nem kertelt, egyből a közepébe csapott, így esélyem sem volt tovább magamban agonizálni a lehetséges kimenetelről. Értékeltem a férfi nyíltságát, hiszen egyáltalán nem hagyott kétségek között, az első találkozásunk alkalmával már igyekezett felkészíteni a folyamat bukkanóira, emiatt pedig tisztában voltam a következő lépéssel. A bírósági tárgyalás elkerülhetetlen volt. - Az ügy kényességét tekintve a bíró minél hamarabbi időpontot igyekezett kijelölni, május elejére tűzte ki a tárgyalást. 

A szívem a torkomban dobogott, ahogyan Callahan kiejtette a szavakat, szédülni kezdtem. Alig három hetünk maradt májusig. 

 - Ez... uhm ez - Egyszerűen képtelen voltam egy épkézláb mondatot összerakni. Nem tudtam feldolgozni, hogy ennyire rövid időn belül megszabadulhatok Brian Collins-tól. Örültem, mert már látszott a procedúrának a vége, ugyanakkor éppen emiatt rettegtem. Nem tudtam, hogy mivel fog előállni, viszont azzal tisztában voltam, hogy ha engem el is veszít, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a legérzékenyebb ponton támadjon. Ismertem, és éppen emiatt tudtam, hogy Nate felügyeletéért folyó harc nem lesz szép. - Mennyi az esélye, hogy Nate velem marad? - A hangom remegett, szemeim előtt pedig könnyfátyol keletkezett, amint a legrosszabb verzió az elmém elé kúszott. Egyszerűen tisztában szerettem volna lenni az igazsággal. 

 - Én úgy gondolom, hogy nagy - felelte végül néhány hosszú, idegőrlő pillanattal később a férfi. - Az állam törvényei lehetővé teszik, hogy a kisfiút is meghallgassák a tárgyaláson. Ilyen esetekben a bíróság javarészt az anya javára szokta ítélni a gyermekek felügyeleti jogát. 

11.

"A köteléket, amely összefűz minket,
nem szakíthatta el sem a szétválás,
sem a távolság, sem az idő."

Jócskán benne jártunk a délutánban, mikor az utolsó bútorlapokat rejtő dobozok is elfoglalták ideiglenes helyüket a garázsban. Igaz, a pakolás részéhez egyáltalán nem szóltam hozzá, hiszen Paul egyedül is könnyűszerrel emelgette a darabokat, míg én inkább csak a pick up platóján ácsorogva figyeltem, ahogyan megfeszített izmai átrajzolódnak a pólóján. 

 - Remélem, tetszik, amit látsz - hangja vidáman csengett, ahogyan elhaladt előttem, tekintetem pedig önkéntelenül is követte minden mozdulatát. 

 - De még mennyire - kiáltottam utána, miközben szemeimet formás fenekén járattam. Számomra maga volt a tökéletes férfi, és egyáltalán nem féltem kifejezni ezt, hiszen vele még a gátlásaimtól is könnyebben sikerült megszabadulnom. Olyan volt, mintha mindig is rá vártam volna, az elmúlt hetekben pedig be is bizonyosodott, hogy ő a másik felem. - Hé, szeretlek - motyogtam, mire mozdulata megakadt az újabb doboz levétele közben. 

Nem állt szándékomban kiejteni az egyik legszebb szót, ugyanakkor érzéseim a férfi iránt napról napra, pillanatról pillanatra csak fokozódtak bennem. Hirtelen bukkant fel az életünkben, és ragadott magával, melynek eredményeként, alig egy hónap ismertség után, menthetetlenül és visszavonhatatlanul beleszerettem. Sosem éreztem még ennyire intenzíven, hogy csodálnék és rajonganék valakiért, és azt a biztonságérzetet, melyet féltő karjai között tapasztaltunk Nate-el, csak jobban megerősített ebben.
Nem tudtam, hogy egy normális és stabil kapcsolat hogyan működik, de azt igen, hogy Paul egy olyan ember, akire kérdés nélkül bíznám magunkat, és élném le vele az életemet.
 - Mondd még egyszer - kérte, miközben egy könnyed mozdulattal felugrott mellém.
 - Szeretlek - hangom határozottabban csengett hirtelen jött bátorságomnak köszönhetően, melyet tetézett az is, hogy Paul egészen közel húzódott hozzám.
Hatalmas kezeit derekamon pihentette, majd egy apró rántással magához húzott. Ajkain boldog mosoly játszott, ahogyan közelebb hajolt, végül pedig én szüntettem meg a közöttünk levő csekély távolságot azzal, hogy lábujjhegyre álltam.
Csókja olyan volt, mint az éltető levegő, és szinte úgy tapadtam hozzá, mintha az életem múlna rajta. Ledöbbentett, hogy csókjaink minden alkalommal az előzőt is képesek voltak felülmúlni, és eszméletlen hiányérzetem támadt, mikor nem érezhettem puha ajkait a sajátjaimon. Mindig is elcsépeltnek tartottam, de egyszerűen éreztem, ahogyan szikrák pattognak közöttünk, majd kellemes melegség jár át.
 - Én is szeretlek - húzódott el lassan, ajkaimon pedig levakarhatatlan vigyor csücsült. Homlokát az enyémnek döntve álltunk még néhány percig az autón, végül pedig egy éles dudaszó kényszerített minket arra, hogy eltávolodjunk a másiktól.
Az útról Jared autója kanyarodott le, majd állt meg közvetlenül Paul pick upja mögött, miközben mi is lemásztunk addigi helyünkről. A volán mögött ülő férfi széles vigyorral az arcán integetett felénk, később pedig néhány megjegyzéssel is kommentálta az előbb látottakat. Elképesztően gyerekesen viselkedett, ami sokszor megmosolyogtatott, ugyanakkor rövid barátságunk alatt megtanultam könnyen és hatásosan kezelni a beszólásait, ez alkalommal sem történt másképp. Paul pedig hangos nevetéssel és a homlokomra adott puszival értékelte, hogy pillanatok alatt képes voltam a földbe döngölni egyik legjobb barátját.
 - A gyerekek? - kérdeztem végül az újonnan érkezőtől, hiszen a délelőtt folyamán rá volt bízva a két kicsi, az autóban viszont nyomuk sem volt.
 - Mindjárt hozza őket Kim és Emily, csak megálltak Sue-nál - tájékoztatott Jared, mire egy aprót bólintottam, majd a ház felé indultam.
Jared feltűnése emlékeztetett, hogy hamarosan kezdődik a Seth tiszteletére rendezett tábortüzes esemény, így a fiúkat az udvaron hagyva készülődésre adtam a fejem. A napközben viselt lenge jumpsuitot egy farmernadrágra cseréltem, felsőm pedig egy fehér pólóból és egy túlméretezett kockás pulóverből állt. Kontyba kötött hajamat kiengedtem, és néhány gyors mozdulattal átfésültem, végül pedig lófarokba kötöttem.
Nate ruhái közül egy vastagabb pulóvert emeltem ki a szekrényből, mert bár a napsugarak még kellemesen meleg hőmérsékletet biztosítottak, az óceán partján este már közel sem ígértek ennyire jó időt. A nappaliban Paul bőrdzsekijét is magamhoz vettem, bár farkas mivoltjának köszönhetően szinte sosem volt rá szüksége.
Az alig néhány perces átöltözésem alatt befutottak a lányok is gyerekekkel, akik hangos zsibajjal ugráltak a fiúk körül. Mérhetetlen boldogság járt át, ahogyan a verandára kilépve láttam, amint a kacagó Nate Paul karjai között magyaráz a délelőtti játékukról, a férfi pedig minden szavát falta. Kétségtelen, hogy szerették egymást, és Paul sokkal jobban értett a kisfiúhoz, mint a biológiai apja.
 - Anya! - kiáltott a boldogságtól csillogó szemű Nate, amint észrevett, így én gyorsan hozzáléptem és hatalmas puszit nyomtam üdvözlésképpen az arcára. - Kim nénitől kaptunk fagyit - újságolta teljes beleéléssel, bizonyítékként pedig kissé maszatos arca szolgált.
 - Remélem, megköszönted Kim néninek - pillantottam az említett szőkeségre, aki az újfajta megnevezés hallatán pírba borult arccal szemlélt. Élvezte, hogy a gyerekek nagynénjükként kezelték, mert bár, nekik még nem érkezett el az ideje a családalapításnak, könnyen mély kapcsolatot alakított ki a kicsikkel. - Milyen volt a játék? - fordultam a gyerekek felé, hiszen a beszámolójuk nagy részéről lemaradtam.
 - Már elmeséltem Paul-nak - Nate pimasz megjegyzésének hatására a kis társaságunkon halk nevetés futott végig. Anyai énemnek egy egészen kicsiny része sértődötten gubbasztott a sarokban, amiért a kisfiam pillanatok alatt lecserélt a férfire, mégis a nagyobbik része úgy vigyorgott, mint a vadalma, amiért ennyire elfogadta Paul-t az életünkben. - De a fagyi nagyon finom volt - toldotta még meg, a végén pedig én is utat engedtem a nevetésemnek, miután Emma is szótlanságba burkolózott.

§§§

A ropogó tűz körül ücsörögve hangos nevetés törte meg az éjszaka csendjét, miközben az én ajkaim is széles vigyorra húzódtak. Seth és Jared az este folyamán régi történetek felelevenítésével szórakoztattak bennünket, a szám pedig már fájt a nevetéstől. Úgy tűnt, képtelenek kifogyni a szóból, és szinte kötelességüknek érezték, hogy minden múltbeli eseményt, mellyel lejárathatják Pault-t, megosszanak velem. Teljesen más oldaláról ismerhettem meg az új életünk fontos szereplőit, és egyszerűen hihetetlennek tartottam, hogy az újonnan bemutatott falkatagokkal is könnyen megtaláltam a közös hangot. 

Seth bohókás volt és nagyszájú, mentalitásban sokkal közelebb állt Jared-hez és Quil-hez, mint a többiekhez. Ő volt a legfiatalabb, mely megmutatkozott abban is, hogy Sam, Paul és Jacob a legtöbb történet közben, mintegy megrovóan, ámde aggodalommal a szemükben tekintettek rá. Csodáltam ezt az összetartást, amely a falka tagjai között volt, és örültem, amiért én is a részese lehettem ennek. 

Jacob kicsit kilógott a társaságból, mégis az egyik oszlopos tagja volt. A rezervátumon kívül élte az életét már évek óta, ugyanakkor igyekezett annyi időt tölteni a társaival, amennyit csak tudott. Piszkosul fiatalnak tűnt ő is, mégis tekintélye és kiállása Sam-el vetekedett. Érezni lehetett közöttük némi feszültséget, ám az este folyamán egyetlen rossz pillantással sem illették egymást. 

Leah, a falka egyetlen női tagja azonban különbözőbb nem is lehetett volna a többiektől. Az este folyamán csendben ücsörgött, igyekezett eltávolodni tőlünk. Egyedül a testvérével, Seth-el váltott néhány szót, illetve a gyerekekkel társalgott. Viselkedése hideg volt és hűvös, ennek fényében pedig egyáltalán nem lepődtem meg, hogy ő távozott el elsőként.

 - Ne is foglalkozz vele, Leah ilyen - súgta oda Paul, ahogyan a sötétben eltűnő nő sziluettje után néztem. - Nehéz neki velünk lennie - tette még hozzá, mire egy aprót bólintottam és figyelmemet ismételten a társaságnak szenteltem. Jared elképesztően közel járt ahhoz, hogy túlfeszítse Paul-nál a húrt, amelyet végül néhány mondattal sikerült is megtennie. - Ne akard, hogy az erdőbe kergesselek. - Paul hangja fenyegetően csengett, még sosem hallottam, hogy így beszélt volna a barátjával, ugyanakkor hatásosságát illetően semmi kétség nem merült fel bennem. Jared azonnal visszavonulót fújt, és inkább könnyed társalgásba kezdett a mellette helyet foglaló Quil-el. 

 - Sosem említetted, hogy Quileute leszármazott vagy - Sam hangja hirtelen ért, tekintete pedig őszinte érdeklődést sugallt. A többiek lassan elcsendesedtek körülöttünk, még a kicsit távolabb játszó gyerekek és Seth is közelebb húzódtak. 

 - Mert én sem tudtam róla sokáig - feleltem a kérdő tekintetek láttán. - Nagyapám még kamaszkorában költözött el innen dédanyámmal, miután a dédapám meghalt. Sosem beszélt róla, anyám sem tudta, hogy innen származik - vontam meg óvatosan a vállaimat, miközben fejemet óvatosan Paul vállára ejtettem, ujjaimmal pedig a homokban ücsörgő Nate fejét simogattam. - A délután folyamán volt szerencsénk Billy-vel találkozni, és ő mesélt erről, hiszen szerette volna, ha tisztában vagyok a múltam minden részletével. Dédapám az akkori falka tagja volt, ő volt a legfiatalabb Ephraim Black falkájában. 

10.

"Ott van például (...) a féltékenység.
Százezer könyvben olvastam róla,
láttam, amint a színészek eljátsszák
ezer különböző színdarabban és
filmben. Azt hittem, erről az érzésről
mindent tudok, amit lehet.
De egészen megdöbbentett."

A napsugarak akaratosan törtek át a két sötétítőfüggöny találkozásánál, így morogva fordultam át az oldalamra, ugyanakkor tisztában voltam azzal, hogy képtelen leszek visszaaludni. Az éjjeli szekrényről felemeltem a telefonomat, majd az órára pillantva, csaknem sokkot kaptam. Éppen csak elmúlt hat óra, belőlem pedig egy hatalmas sóhaj szakadt fel, hiszen kisebb fáziskéséssel ugyan, de tudatosult bennem, hogy csupán két órát aludtam.
Éjjel későn értünk haza a vacsoráról, Nate már az úton elaludt, Paul pedig készségesen hozta karjai között a kisfiút a fél órás úton.
Nem számítottam arra, hogy ilyen sokáig az Uley rezidencián időzünk, bár a gyerekekkel és a beszélgetéssel töltött órák gyorsan suhantak el felettünk. Jól éreztük magunkat, titkok nélkül pedig sokkal szabadabban beszélgethettünk.
Ismételten egy apró sóhaj szökött ki az ajkaim közül, ahogyan megéreztem gyomrom korgását, amihez az erős éhségérzet is társult, így végül lerúgtam magamról a takarót. Lábaimat a padlóra helyeztem, majd a köntösömet magamra véve a konyha felé indultam. Az ajtóból visszapillantva egy apró mosoly kúszott az arcomra, hiszen amint elhagytam a puha ágyat, Paul azonnal elfoglalta az én helyemet is.
Nate szobája mellett elhaladva az édesen szuszogó kisfiúhoz is bepillantottam, majd végül fejemet rázva bemerészkedtem hozzá. Félig lelógott az ágyról, takarója pedig a parkettára lelökve pihent. Óvatosan beljebb raktam Nate apró testét, majd a paplant is ráterítettem, végül pedig egy apró puszit nyomtam az arcára. Meg sem rezzent.
A konyhában egy hatalmas bögre kávét készítettem, majd a jó idő és a napsugarak jelenlétét kihasználva a teraszon levő bútoron foglaltam helyet. Élveztem, ahogyan a szervezetem D-vitaminnal töltődik, miközben sejtjeim is éledezni kezdenek a koffeinnek köszönhetően.
 - Hé - zökkentett ki a gondolataim közül egy álmos, mély bariton, mire felkaptam a fejemet és mosolyogva csúsztam arrébb, helyet adva Paul-nak. Lehuppant mellém a kényelmes ülőgarnitúrára, majd csupasz lábaimat az ölébe húzta és lágyan simogatni kezdte. - Jól vagy?
 - Persze, csak nem tudtam aludni - húztam lusta mosolyra a számat, majd egy lágy puszit nyomtam ajkaira. - Kérsz? - nyújtottam felé végül a bögrét, melyből végül kortyolt néhányat a fekete, tejjel felhígított nedűből. - Szóltak abból a port angeles-i üzletből, hogy elkészültek a dolgozószobába a bútorok - motyogtam egészen közel hajolva hozzá, majd arcomat nyakhajlatához nyomtam és mélyeket szippantottam. Imádtam az illatát, a menta és bőrének elegye olyan volt számomra mint egy drog, a saját ínyem szerint kevert kokain. Úgy viselkedtem, mint egy tinédzser, és életemben nem éreztem annál nagyobb boldogságot, mint amit Nate és Paul társaságában. - Ne nevess! - szóltam rá, azonban ajkaimon mosoly virított, mint minden alkalommal, mikor vele voltam.
 - Ne csikizz! - szólt vissza, majd egy határozott mozdulattal izmos teste alá gyűrt. Forró ujjaival lenge pólóm alatt körözött, én pedig ösztönösen emeltem felé a mellkasomat, hogy minél közelebb érezhessem magamhoz. Ajkain cinkos mosoly bújt meg, miközben csillogó szemeivel arcomat pásztázta. Elképesztően élvezte a helyzetet, ahogyan kiszolgáltatottan feküdtem alatta, ugyanakkor énemnek legnőiesebb része sikoltozva várta a folytatást. Eszeveszettül vágytam rá. Még én is meglepődtem, akkora hullám söpört végig bensőmön, belőle pedig egy apró morgás szerű hang tört fel, ahogyan csípőmet megemelve még inkább hozzápréseltem magam. - Ne szórakozz velem, Missy!
Eszem ágában sem volt szórakozni vele, sőt vágytól fűtött hangja hallatán mást sem szerettem volna, csak olyan közel tudni magamhoz, amennyire fizikailag lehetséges. Érezni akartam, ahogy ajkai az enyémmel játszanak, majd ahogyan nyelve végigsimít a nyakam vonalán. Hiányzott, ahogyan közel von magához, és ahogyan gyönyörűnek nevez, miközben nem csak lelkünk, de testünk is egyesül.
 - Anya! Paul! - Nate vékony és álmos hangja elemi erővel törte szét a túlfűtött buborékunkat, mire az indián férfi ajkai közül egy halk nevetés szökött ki, majd lemászott rólam. Igyekeztem rendezni vonásaimat, ahogyan a kisfiú csoszogó léptei egyre közelebb értek hozzánk, végül ahogyan a férfi ölelő karjai közé mászott, úgy éreztem magam, mint aki a fellegekben jár. Nate elképesztően közel engedte magához a férfit, és amint Paul egy apró puszit nyomott a kobakjára, majd lassan ringatni kezdte, tudtam, ő is hasonlóan érez. - Mikor mehetek a partra? - kérdezte hirtelen, én pedig hitetlenkedve elnevettem magam. Ébredése után néhány perccel már a fiúk tegnapi ígéretén járt a feje, hiszen a délelőttre egy futball meccset terveztek a gyerekekkel.
 - Nem sokára, Prücsök. Anyával elmegyünk néhány bútorért, míg ti játszotok, rendben? - Paul gyorsabban reagált, mire én is megerősítően bólintottam, végül az utolsó korty kávé elfogyasztása után visszaléptem a házba.
Távozásomat követően a két fiú beszélgetésbe elegyedett, én pedig széles mosollyal hallgattam őket a konyhából. Rettentően örültem, amiért szinte pillanatok alatt megtalálták a közös hangot, és egyikük részéről sem éreztem semmi ellenszenvet a megismerkedésükkor. Úgy beszélgettek és játszottak, mintha Paul évek óta az életünk része volna. A kisfiú a bizalmába fogadta, és egyáltalán nem aggódtam azon, hogy ez az idő előrehaladtával valaha megváltozna.

§§§

Port Angeles utcáin, a jó időnek köszönhetően rengeteg ember hömpölygött. Sokan fagylalttal a kezükben, vagy éppen ruhaboltok logóival ellátott szatyrokkal kerülgették egymást, miközben szinte gondtalanul élvezték a napsütést. Gyerekek és idősek egyaránt a szabadban tartózkodtak, és apró mosoly futott végig az arcomon, amint egy kislány szinte húzta magával a nagyszüleit a közeli játszóház felé. 

 - Köszönöm, hogy eljöttél - fordultam hirtelen a kormány mögött ülő férfihez, aki éppen leállította a motort a bútorház előtt. 

 - Ez természetes - vigyorgott rám, majd a sebváltó felett áthajolva egy gyors csókot nyomott az ajkaimra. - Amúgy sem bírnád el - nevetett fel, majd a pick up ajtaja hangosan csapódott be mögötte. 

 - Gonosz vagy - sóhajtottam, amint mellém ért, és a kezem után nyúlva rögtön összekulcsolta az ujjainkat. Széles mosoly húzódott az ajkaimra, és egészen addig ott is maradt, amíg be nem léptünk az üzletbe.  - Jó napot! - köszöntünk a pult mögött álló eladónak, aki hangunkra felkapta a fejét, majd néhány lépéssel előttünk termett. 

A harmincas éveiben járó nő tekintete azonnal a mellettem álló férfin állapodott meg, és szinte csorgatta a nyálát, ahogyan végigmérte magas alakját. Vörösre rúzsozott ajkai csábító mosolyra húzódtak, és olyan közel lépett Paul-hoz, hogy már én éreztem magam kényelmetlenül. Egyáltalán nem zavartatta magát, sőt, mintha engem észre sem vett volna, úgy invitálta az üzlet sorai közé az indián férfit.
 - Miben lehetek a segítségére? - címezte a szavait a férfinek, én pedig elképedve torpantam meg a sor közepén.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudom Paul jelenléte mit vált ki a női nemből, hiszen a férfi pontosan az a típus volt, akire sokan szemet vetnek. Teljességgel tisztában voltam azzal, hogy a mosolyával és charme-os vonásaival bárkit képes a lábáról levenni, mégis pofátlanságnak tartottam, hogy a nő még figyelemre sem méltatott. A bensőmben kellemetlen érzés keletkezett, és elemi erővel söpört végig rajtam a tudat, hogy Paul hozzám tartozik.
Hirtelen megállásommal Paul-t is magammal rántottam, így a kéjesen mosolygó eladó is kénytelen volt lecövekelni a hálószoba bútorok között.
 - A hölgy tud választ adni a kérdésére - Paul válasza zökkentett ki a gondolataim közül, a nő pedig kénytelen volt elszakítani a tekintetét a férfiról, hogy aztán lesajnáló pillantásokkal mérjen végig.
 - A rendelésünket szeretnénk átvenni, illetve gyerekszoba bővítésben gondolkozunk - igyekeztem hangommal egy kellemes hangszínt megütni, mintha az előbbi színjátéka fel sem tűnt volna. Ugyanakkor a döbbenet, amely kiült a nő arcára a gyerekszoba említésének hallatán, vigyorgásra késztette a zöldszemű szörnyetegemet. - Igaz, édes? - pillantottam mintegy kegyelemdöfésként Paul csillogó szemeibe, mire ő halkan kuncogva egy lágy puszit nyomott a homlokomra.
A nő ezt követően hatalmas lendülettel fordult sarkon, majd szinte futólépésben indult el a gyerekbútorok felé. Félő volt, hogy ha nem sietünk utána, akkor már nem is fogjuk megtalálni, ugyanakkor az elégedettség érzése kárpótolt mindenért.
 - Őrülten dögös, amikor féltékeny vagy - hajolt közelebb a férfi, ajkaimon pedig egy diadalittas mosoly virított.
 - Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz - pillantottam rá, hiszen a világért sem ismertem volna el, hogy életemben először, egy kis bútorüzletben megérintett a zöldszemű szörny. 

09.

"Hihetetlen, micsoda különbség van
aközött, hogy olvasol valamiről, a
moziban látod, vagy személyesen
megtapasztalod."

Agytekervényeim megállás nélkül  zakatoltak, ahogyan az utolsó néhány szót is kiejtette az ajkain, majd a horizontról arcomra kapta a pillantását. Kétségtelenül a reakciómat figyelte, miközben résnyire elnyílt ajkaim közül egy "oh" hangot sikerült kipréselnem. 

Nem voltam hülye, hogy megértsem a történet valódi lényegét és a mögötte húzódó vallomást, ugyanakkor kellett egy kis idő míg minden porcikámban tudatosult és összeállt minden. 

Értelmet nyert minden az elmúlt hetekből, melyekre az információhiány miatt magamtól próbáltam magyarázatot adni. Már tudtam, hogy nem pusztán hóbortból hivatkoztak a társaságukra falkaként, hanem azért, mert tényleg azok voltak. Az erdőben bolyongó állatoktól azért nem féltek, mert a hozzájuk közelállók járőröztek farkas alakjukban. Az egyre gyakrabban hallható vonyítások is jelzésként szolgáltak a beavatottak számára, és ahogy Sam délután bevetette magát a sűrű fák közé, nem szórakozásból tette. Adottságuk különleges volt, és hihetetlen, mégis mélységes csodálattal tekintettem létezésükre, hiszen a törzs és az emberek védelmére szentelték az életüket.
 - Farkas vagy - nyögtem ki végül teljesen elvarázsolva, miközben hatalmas sóhaj szakadt fel belőle. Egyáltalán nem azt a reakciót mutattam, amely normális lett volna ebben az esetben, mégsem éreztem félelmet és hitetlenkedést. Valamilyen különös oknál fogva egy cseppnyi kétely sem merült fel bennem a történet és létezésük valódiságának kapcsán. A félelem és rettegés helyett pedig az eddig érzett biztonság csak fokozódott, és minden sejtemre nyugodtság szállt, hiszen hatalmas farkasokat tudhattam magam mellett. - Meg-megmutatnád? - kérdeztem végül, ajkaimra pedig őszinte és boldog mosoly ült.
Hitetlenkedve felnevetett, végül kissé félve, de közelebb hajolt és lágy csókot lehelt az ajkaimra. Nyoma sem volt az addig érzett feszültségnek, melyet a titok, aztán a reakciómra való várakozás okozott.
Addigi helyünkről végül visszaereszkedtünk a puha homokba, Paul pedig egy utolsó pillantás után a sziklák mögé hátrált. Halk neszezés hangját lehetett hallani, végül pedig egy hangosabb puffanás törte szét a körülöttünk honoló csendet. A szívem a torkomban dobogott, ahogyan óvatosan lépkedtem a férfi által hagyott lábnyomokon, miközben minden mozdulatommal szinkronban dobbanás hallatszott.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem rettentem meg a felbukkanó, hatalmas farkastól, hiszen egyáltalán nem arra számítottam, hogy az állat feje az enyémmel lesz egy magasságban. Óriási volt, én pedig egy aprót hátráltam piszkos barna színű állattól. Cselekedetem hatására ő is megtorpant, nem araszolt hatalmas mancsival felém, ugyanakkor fekete szemével az enyémet kereste. Úgy csillogott, mint Paul emberi alakjában, és több érzelmet is rejtett, így végül lassan és remegve, de kinyújtottam felé a kezemet. Közelebb lépett, ujjaimat pedig óvatosan helyeztem a fejére és lágyan végigtúrtam a puha szőrszálak között. Meglepően selymes volt a bundája, és egyszerűen vonzott magához a farkas alakja, így végül teljesen közel merészkedtem hozzá, ő pedig gyomrom és mellkasom területére fúrta hatalmas kobakját. Élvezte, ahogyan ujjaimmal lágyan cirógatom, én pedig teljesen a varázsa alá kerültem.
Csodálatos volt.
 - Milyen puha a bundád - szólaltam meg végül kacagva, mire a farkas szájából is egy nevetés szerű morgás tört fel. Orrával megbökte a hasamat, ujjaimmal így abbahagytam a cirógatását, ám végül egy puszit nyomtam a kobakjára, mielőtt ismét a sziklák mögé húzódott volna. - Te sem tartod furának, hogy nem ijedtem meg? - kérdeztem halkan, miközben várakozóan nekidőltem a napsugaraktól még mindig langyos sziklának.
 - Őszintén reméltem, hogy nem fogsz sikoltozva elmenekülni, de ennyire nyugodt viselkedésre nem számítottam - hallottam meg a mély baritonját, néhány másodperccel később pedig felöltözve, emberi alakjában megjelent előttem és erős karjaival közel húzott magához.
 - Valami baj van velem?
 - Dehogyis - mosolyodott el, minek hatására szája sarkában gödröcskék jelentek meg. - Erős, bátor és csodálatos nő vagy, aki a világ legijesztőbb fenevadjaival is képes lenne félelem nélkül elbánni. A törzshöz tartozol, tudtad, hogy nem eshet bántódásod.
Szavai olyan erővel csapódtak nekem, akár a távolban a hullámok a sziklafalnak. Szemei csillogtak a boldogságtól, és én is mérhetetlenül boldog voltam, ha lehetett volna, már a szívem áttörte volna a szegycsontomat, olyan hévvel kalimpált. Tudtam, hogy a karjai közt nemcsak én, hanem Nate is biztonságban érezheti magát, ugyanakkor a rezervátum is az otthonunkká vált. Már nem tudtam magunkat elképzelni a nyüzsgő nagyvárosban, ahol sziréna szóval kel és fekszik az ember. Itt az emberek tényleg ismerték és szerették egymást, nem volt semmi hátsószándék abban, ha reggelente a boltban vagy Sue-nál a hogylétünk felől érdeklődtek. Nem kellett aggódnom, ha Nate egyedül játszott az udvaron, mert nem bánthatta senki. A legfontosabb pedig, hogy hosszú évek után először Nate átaludta az éjszakákat és nem kelt fel a rémálmaitól izzadtan és sikoltozva. Nyugodt volt és boldog, én pedig örültem, amiért végre olyan otthont teremthettem neki, melyet mindig is érdemelt.
A házhoz visszaérve a társaság érdeklődve figyelte, ahogyan egymásra vigyorogva átlépjük a küszöböt, majd Sam pillantására Paul egy egészen aprót bólintott. Tudtam a titkukat, így már egészen más minőségben ücsörögtem közöttük, és eltűnt az utolsó cseppje is annak, hogy idegennek éreztem magunkat.
 - És nem félsz? - kurjantotta el magát Jared, miközben Kim átölelte és a mellkasára hajtotta a fejét.
 - Ugyan, olyan aranyos kiskutyától, mint te - vágtam vissza, mire a társaságon hangos nevetéshullám söpört végig, sőt Kim könnye még ki is csordult a hahotázástól. Jared sértődötten pillantott végig rajtunk, Embry pedig még egy pacsival is megajándékozott a beszólásomért. 

08.

"Higgy nekem most
az egyszer: minden
vagy, csak éppen
hétköznapi nem."

  - Lányok, tudnátok egy kicsit segíteni? - állt fel Emily az asztaltól, miután egy jelentőségteljes pillantást váltottak a férjével, Kim és én pedig azonnal felálltunk, és követtük őt a konyhába. Már csak a sütemények szervírozása maradt hátra, és a fiúkon egyáltalán nem látszott, hogy kihagynák a desszertet az elfogyasztott, tetemes mennyiségű étel ellenére sem. - Kértek egy kávét? - kérdezte a helyiségbe érve Emily, majd a szekrényhez lépve, bólintásunkat látva leemelt három bögrét. 

 - Nem csak a süteményekről van szó, igaz? - pillantott rá Kim, aztán arcán is átsuhant az az aggodalom, amit Emily arcán is felfedeztem, miután Sam hazaért. Többről volt szó, mint amennyibe beavattak, és őszintén reméltem, hogy nincs komolyabb bajról szó, bár kíváncsiskodni nem szerettem volna. - Missy, te és Paul? - terelte gyorsan a témát inkább hármasunk szőke tagja, miközben a pultnál levő székekre letelepedtünk. Hangjában őszinte érdeklődés és öröm csendült fel, Emily pedig sokat sejtetően vigyorra húzta az ajkait, így tudtam, ha én nem osztom meg Jared kedvesével a történteket, akkor majd ő fogja. 

 - Valami olyasmi - böktem ki végül, hiszen nem igazán tudtam, hogy mit kellene felelnem. A műhelyben történt afférunk óta tényleg csak az ismerkedésre koncentráltunk, és próbáltuk a medrében terelni a kialakuló kapcsolatunkat. Gyorsan és visszavonhatatlanul megkedveltem, és ahogyan haladtak a napok és egyre többször volt esélyünk találkozni, egyre jobban éreztem, hogy egy láthatatlan erő összeköt bennünket. - Nagyon kedvelem, talán jobban is, mint illene. - Éreztem, ahogyan arcom egyre jobban felhevül, majd a két lány vigyorából rájöttem, hogy pirulásomat, a két kis tűzrózsa képében  ők is észrevették. - Szeretném, ha jól alakulnának a dolgok, de jelenleg sokkal több időmet felemészti a válási procedúra, mint amennyit a kapcsolatunkba tudnék fektetni. A legszebb az egészben, hogy megérti, és nagyon sokat segít. 

 - Paul rendes ember - replikázott mosollyal az arcán Kim, miközben Emily a kávékat elkészítette és lehelyezte elénk. - Emlékszem, hogy a megismerkedésünkkor tőle tartottam a legjobban a heves természete miatt. Életemben nem csalódtam ennyire kellemesen. 

 - Nagyon a szívén viseli a sorsotokat, sosem lenne képes úgy viselkedni veletek, ahogyan azt Brian tette - szállt be a házigazda is a beszélgetésbe, nekem pedig egyet kellett vele értenem. 

Már ebben a néhány napban is éles különbség mutatkozott meg a két férfi között, hiszen a kapcsolatunk elején sem volt Brian ennyire figyelmes és törődő, mint amennyire Paul az. Visszatekintve látom, hogy mennyire erőlködnie kellett ahhoz, hogy a látszatot fenn tudja tartani, a végén pedig már annyira megszoktam, hogy nem is vágytam másra. Nem tudtam, hogy másképp is lehet szeretni, és túlságosan naiv és hiszékeny voltam ahhoz, hogy a környezetemre hallgassak, amíg még lehetett. Elszakított a szüleimtől, teljesen elszeparált a külvilágtól és sokszor Nate és a bejárónő jelentette a társaságomat. Nem voltak barátaim, csak olyanok, akik Brian barátai is és a munkámat is otthonról végeztem, így az ügyfelekkel sem tudtam kialakítani semmilyen kapcsolatot. Otthon nem beszélgettünk, nem vacsoráztunk együtt és sokszor még nem is egy hálószobát használtunk. A vágyai kielégítésére használt, és sokszor egy elhasznált rongydarabnak éreztem magam. 

Ezzel szemben Paul minden mozzanatával a törődését és az érdeklődését fejezte ki. Gesztusaiban és felém irányuló tetteiben nem volt semmiféle mesterkélt dolog, és én is éppen ennyire ösztönösen viszonyultam hozzá. A szemeiben tűz gyulladt, mikor rám nézett, és képes volt órákon keresztül figyelni beszélgetéseink alkalmával. Tényleg érdekeltem, nem csak egy eszköz voltam a számára. Nate pedig szinte azonnal a szívébe zárta, nem félt tőle, ahogyan a saját apjától tette. Akár órákig tudtak együtt játszani, és életemben nem voltam annyira boldog, mint mikor a kettősüket néztem. 

 - Missy, beszélhetnénk? - jött be a konyhába a gondolataimban emlegetett személy, mire a lányok halkan felkuncogtak, én pedig széles mosollyal az arcomon néztem rá. - Sétáljunk egyet - ajánlotta, mikor mellé értem, én pedig örömmel bólintottam rá az ajánlatára, főleg miután a nappaliba pillantva láttam, ahogyan a fiúk a gyerekekkel játszanak. 

Emily-ék háza egészen elszeparáltan helyezkedett el, ahhoz képest is, hogy a rezervátumban nem volt szokás közvetlenül egymás mellé építkezni. Az egyik oldalán az erdő húzódott, míg másikon az út, a kertből pedig néhány percnyi sétát követően a tengerpartra lehetett jutni. Mi is utóbbi felé vettük utunkat, és élveztem, hogy a kellemesen meleg szél körülöttünk leng. A távolból lehetett még hallani néhány éhes sirály hangját, azonban a Hold megvilágításában teljesen tisztának tűnt az égbolt. A víz lágyan hullámzott, csupán a sziklák tövében csapódott nagy robajjal. Jó idő volt, a héten először. 

 - Fontosak vagytok számomra Nate-el, így mindenképpen szerettem volna, ha tőlem hallod először - mély baritonja lágyan simogatta sejtjeimet, miközben forró ujjait végighúzta az arcomon, hogy aztán a szél által összekuszált hajtincsemet a fülem mögé tűrhesse. Mélybarna szemei mágnesként vonzották a tekintetemet, és amint megtorpantunk a nedves homokban, olyan közel húzódtam hozzá, amennyire lehetségesnek bizonyult. - Bár Jared szerint teljesen idióta vagyok, hogy nem várom meg a vasárnapot, hogy Billy-től hallhasd a történetet - húzta el a száját fanyalogva, én pedig őszinte kíváncsisággal figyeltem, ahogyan a megfelelő szavakat kereste. - Sőt, ha nem rólad lenne szó, én is azt helyeselném, hogy a törzs vezetőjétől szerezz tudomást erről az egészről.
 - Hé, Paul - fogtam meg apró kezemmel az övét, majd ujjainkat összekulcsolva hintettem a kézfejére egy lágy puszit, mire szapora légzése normalizálódni látszott, végül ajkaival olyan hévvel csapott le az enyémekre, mintha attól félne, hogy elveszít. Én pedig igyekeztem minden iránta érzett érzelmemet belesűríteni ajkaink játékába, hiszen eszem ágában sem volt elhagyni őt. Fizikailag képtelen lettem volna rá, olyan elemi erővel vonzódtam hozzá. - Ígérem, nem fogok fejvesztve elmenekülni - fejeztem ki szavakkal is a gondolataimat, mire helyes arcán egy mosoly suhant át.
Végül, hogy jobban össze tudja szedni a gondolatait, elindultunk a sziklák irányába. Néhány uszadékfát és hínárt a hullámok kilöktek magukból, ahogyan az apály következtében a víz visszahúzódott az óceánban. A hullámok lágyak voltak, egyik sem zúdult akkora erővel felénk, hogy a lábainkat bevizezze, ugyanakkor néhány csepp, melyeket a szél fújt felénk, kellemesen hűsítve csapódtak a szabad bőrfelületeinkre. A nedves homokban néhány kagyló, és a kisebb tócsákban pár apróbb hal várta a dagály következő érkezését, mi pedig azokat kerülgetve haladtunk a szikláknak azon része felé, ahová kényelmesen le lehetett ülni.
 - Gyerekkoromban sokszor hallottam egy történetet, ami szerint az őseink, a nagy háború után, hogy meg tudják védeni a törzset, szellemekhez imádkoztak - kezdett lassan hozzá, én pedig érdeklődve hallgattam, miközben ujjaival az ölemben levő kézfejemet cirógatta. - Néhány harcos, a legbátrabbak, képessé váltak arra, hogy testüket hátrahagyva szellemként harcolhassanak. Dühöngő szelet tudtak korbácsolni és félelmetes hangokat hallattak, ezzel elijesztve az ellenséget - szemei a távolba révedtek, ahogyan felidézte magában a történteket, hangja pedig halkan lengett körbe bennünket. Úgy tűnt, mintha nem lenne jelen, mintha elveszett volna a törzsi legenda történéseiben, én pedig csodálattal figyeltem, ahogyan a quileute törzs eredetéről mesél. - A történetek szerint az utolsó szellemharcos Taha Aki volt, ideje alatt a nép boldogan élt, háborúktól mentesen, de ő és harcosai szellem alakjukban éberen őrködtek. Egy szellemvilágban történt utazása során látta, ahogyan az egyik harcosa, Utlapa a környékbeli békés törzsek leigázásáról és a hatalomról ábrándozik, így megtiltotta neki, hogy szellem alakjába átléphessen. Egy alkalommal, mikor Taha Aki átlépett a szellemvilágba és hátrahagyta a testét, Utlapa tervet eszelt ki. Taha Aki testébe lépve megölte a saját testét, így a törzsfőnök a szellemvilágban ragadt, míg ő átvette a helyét és a törzs felett uralkodott. Megtiltotta a harcosoknak a szellemvilágba utazást, Taha Aki pedig hosszú heteken keresztül fájdalmában kínlódott, képtelen volt visszatérni földi életébe, és képtelen volt eltávozni is - mély levegőt vett, miközben én is kifújtam az addig benntartott levegőt. Teljesen a történet hatása alá kerültem, és még a légvételemmel sem szakítottam meg a legenda varázsát. - Egy hatalmas farkas követte Taha Aki szellemét, végül Taha Aki a farkas testébe kéredzkedett. Boldogabb volt és hálás, hiszen bár nem emberként élt tovább, mégis sikerült kijutnia a szellemvilágból. A farkas testében visszament a faluba, ahol rettegtek tőle, ő pedig a tekintetével és a törzsi énekek vonyításával akarta bizonyítani, hogy közéjük tartozik. Egy öreg harcos, megszegve Utlapa parancsát, átlépett a szellemvilágba, ahol Taha Aki elmondta neki a történteket. Ám, mire az öreg harcos segítséget kérhetett volna, Utlapa parancsának megszegése miatt megölte őt. Ekkor Taha Aki haragra gerjedt, ám érzései a farkasnak túl emberiek voltak, így megtörtént a legnagyobb csoda. A farkas megrázkódott, majd emberré változott. Taha Aki szellemalakját vette fel, pompásabb és erősebb volt régi énjénél, így legyőzte Utlapát. Ezután ő vált a törzs egyedüli védelmezőjévé, majd évtizedek múltán, ahogyan fiai elérték a serdülőkort, közülük is képesek lettek az alakváltásra. Aki hordozza magában Taha Aki génjét, ha eljön az ideje a törzs védelmezőivé válnak.

07.

"Te vagy a Nap. Az én szemé-
lyes napom. Te oszlattad el
a felhőket." 

A hét úgy repült el felettünk, mintha csupán csak néhány percről lett volna szó, így mikor pénteken a gyerekeknek befejeződött a tanítás, széles mosollyal és egy-egy hatalmas, áfonyás muffin társaságában vártam őket az iskola bejáratánál. Nate és Emma futva közeledtek felém, majd apró karjaikkal szorosan öleltek magukhoz, míg mindkettejük fejére nyomtam néhány cuppanós puszit. Átnyújtottam nekik a süteményeket, majd kezeiket megfogva indultunk el az Uley család rezidenciája felé.
A ház csupán csak néhány utcányira volt az iskola épületétől, így míg a verőfényes napsütésben sétáltunk, addig a kicsik lelkesen, egymás szavába vágva mesélték, hogy a nap folyamán mik történtek. Az arcomra pedig széles mosoly húzódott, amiért egy tanulással töltött nap is ennyire boldoggá tette őket. Mindketten brillíroztak, sosem volt rájuk panasz, és általában úgy jöttek el a délutáni napköziből, hogy az összes házi feladatukat megcsinálták.
Örültem, amiért Nate ilyen gyorsan be tudott illeszkedni, és Emmával már most is csak húzták előre egymást. Gyorsan legjobb barátokká váltak, és kifejezetten jót tett Nate nyugodt személyiségének, hogy Emma sokkal élénkebb volt nála. Emily pedig arról áradozott sokat, hogy a kislány viselkedésére is hasonlóan jó hatással volt a kisfiam introvertáltsága.
 - Hé, kölykök - intett nekik oda vigyorogva Sam, így a kicsik a kezemet elengedve futni kezdtek a férfi felé. Apró karjaikkal átölelték a magas férfi lábait, míg ő hajukat összeborzolva köszöntötte őket. - Mi újság, Kislány? - nézett végül rám, ajkaimra pedig hitetlenkedő mosoly ült a becenév hallatán, hiszen már teljesen biztos voltam abban, hogy nem fog leszokni arról, hogy így hívjon.
 - Minden a legnagyobb rendben - bólintottam határozottan, majd mögé pillantva figyeltem, ahogy a gyerekek a nyitott ajtón keresztül beszáguldanak a házba és hangos kiabálásukkal Emily-t is körbe zsongják. - Emily mondta, hogy híred van számomra - jutott eszembe, amit még reggel az indiánnő fél mondatban elejtett, bár a részleteket ő sem tudta.
 - Igen - nézett határozottan, minek hatására én is komolyabban pillantottam rá. Volt valami Sam-ben, ami miatt az ember akaratlanul is úgy cselekedett, ahogyan a férfitől látta. Komoly volt, és sokszor éreztem azt, hogy inkább főnökükként tekintenek rá a baráti társaságban. - Nézd, tudom, hogy nem egyszerű egyedül ellátnod és nevelned egy gyereket, illetve fedezned a kiadásokat. Emily említette, hogy a régi ügyfeleidnek kivétel nélkül felmondtál, mikor elköltöztetek, nyilvánvaló okokból - kezdett hozzá, én pedig kissé értetlenül hallgattam. Valóban az összes ügyfelemet átirányítottam egy ismerősömhöz, aki csoporttársam volt az egyetemen, hiszen féltem, hogy Brian, akár általuk is ránk találhat. - Viszont én kegyetlenül gyűlölöm a papírmunkát, és a legközelebbi, megbízható könyvelő is Seattle-ben van, úgyhogy arra szeretnélek megkérni, hogy a műhely papírjait rád bízhatnám e?
 - Persze Sam, örülnék neki - feleltem őszintén, hiszen Forks-ban már akadt néhány munkám, azonban egyik sem igényelt annyi időt és energiát, hogy ne tudnám elvállalni a műhellyel kapcsolatos teendőket. - Köszönöm!
 - Ugyan, én köszönöm - nevetett fel öblös hangján, majd hirtelen egy hatalmas farkasvonyítás hallatszott, mire mindketten a szomszédos erdő felé kaptuk a fejünket. A napokban többször is lehetett hallani az állatokat, mégis most Sam arcára kiülő aggodalomból ki tudtam következtetni, hogy többről lehet szó, mint az élelemért kutakodó vadakról. - Ha megkérlek, bemennél Emily-hez? Én is jövök mindjárt - mondta úgy, hogy tekintetével még mindig az erdőt pásztázta, mintha keresett volna, vagy éppen látott volna valamit, nekem pedig eszem ágában sem volt ellenkezni vele.
A házba lépve becsuktam magam mögött az ajtót, majd próbáltam figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy nagy valószínűséggel a férfi belevetette magát a fák sűrűjébe, és rettentően bíztam abban, hogy nem lesz baja. Bár úgy tűnt, nem először tesz ilyet a bajba jutott állatokért, és Emily sem tűnt zaklatottnak vagy idegesnek, mikor férje holléte után érdeklődött. Így én is igyekeztem jobb képet erőltetni magamra, majd a pult mögé lépve néhány zellerért nyúltam, miközben az indiánnő a húsokkal foglalatoskodott.
A múlthét sikerein felbuzdulva, erre a hétre is összehívta a baráti társaságot vacsorára, én pedig örömmel segítettem neki az előkészületekben. Mindketten szerettünk a konyhában serénykedni, és a társaság nagy része igazán bolondult a hasáért, így nem szerettem volna, hogy Emily-nek mindent egyedül kelljen csinálnia. Igaz, említette néhányszor, hogy a múltban rengetegszer ő főzött a fiúkra, és akkor még többet is képesek voltak elpusztítani.
 - Biztos, nem lesz semmi baj? - kérdeztem végül, ahogyan az ablakon kipillantva éppen ráláttam az egyre sötétedő erdőre. Aggódtam Sam-ért, az egyik legjobb barátommá vált a La Push-ban töltött idő alatt, és képtelen voltam elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy egyedül van kint. - Nem kellene utána menni, vagy valami?
 - Ne aggódj - lépett mellém Emily, akinek vonásai teljes nyugodtságot árasztottak. Eléggé szürreálisnak tartottam, hogy jobban aggódtam a férjéért, mint ő maga, bár tény, hogy ő sokkal jobban ismerte nálam. - Biztos csapdába esett az egyik állat, sajnos sokszor előfordul - magyarázta, én pedig hitetlenkedve horkantottam fel, hiszen az utóbbi időben egyre több városi buzdult fel és vette célba szegény állatokat.
 - Azt hinné az ember, ha ennyire közel él valaki a természethez, akkor megtanult már együtt élni a vadakkal - csóváltam meg a fejem, majd az összevágott zellereket belekotortam a saláta többi alapanyaga mellé a tálba. - Uhm, doktor Callahan hívott ma, Brian nem írta alá a papírokat, szóval mindenképpen bírósági ügy lesz belőle.
 - Oh, te jó ég! - Emily tekintete néhány másodperc alatt változott meg, ahogyan rám nézett, miközben igyekeztem palástolni az üggyel kapcsolatos aggodalmamat, hiszen nem a nappaliban játszó gyerekek füle hallatán szerettem volna kiborulni. - Így mennyi ideig tarthat a procedúra?
 - Azt mondta, hogy hónapokkal biztos számolnom kell - feleltem néhány pillanattal később, miután visszafogtam a kitörni készülő könnyeimet. Nem zokoghattam, és az lebegett a szemeim előtt, hogy az ügyvéd szerint győztesen kerülhetünk ki a perből. Előnyünkre válik, hogy a kizárólagos felügyeleti jogon kívül semmi mást nem szerettem volna, és sikerült az ügyvédnek néhány tanút is előkerítenie, akik az évek során látták, hogy Brian milyen agresszíven bánt velem. - Azt érzem, sosem lesz vége ennek. Úgy élem az életemet, hogy a hátam mögé pillantgatok, félve, hogy ránk talál. Anya leánykori nevét használom, befestettem a hajam és az ország másik felére költöztünk, mégis rettegek, hogy valamilyen úton ránk talál és bántani fogja Nate-t.
  - Megvédünk benneteket, a törzs egy emberként áll mögöttetek és nem hagyjuk, hogy a közeletekbe férkőzzön. Megígérem!
 - Köszönöm, Emily, tényleg! Nem is tudom, hogy mi lenne velünk, nélkületek - néztem hálásan a fiatal nő szemébe, aki végül szorosan a karjai közé zárt, mígnem az idillt a sütő időzítőjének hangja zavarta meg.

06.

"Bármennyi közös időt szánt
 nekünk a sors, egy percet sem
 akartam elveszíteni belőle."

A városban sokkal gyorsabban sikerült elintéznem a tennivalókat, mint terveztem, így már a műhely nyitása előtt ott ácsorogtam a bejáratnál. Teljesen hülyének éreztem magamat, amiért hagytam, hogy Paul ennyire beférkőzzön a gondolataim közé. Emily szervezkedése pedig még egy lapáttal rá is tett az idegességemre. Nem voltam felkészülve, hogy ez valaha meg fog történni velem, és abszolút gyerekesnek tartottam a rajongásomat az indián férfiért, akivel néhány szónál többet nem beszéltem. 

Mégis minden szabad pillanatomban a szemem elé kúsztak markáns vonásai és lehengerlő mosolya, én pedig sokszor azt vettem észre, hogy vadalmaként vigyorgok a semmibe. Mély baritonját hallottam a fülemben, mintha csak mellettem lett volna, és egyik éjszaka még álmaim közé is bekúszott.
És énemnek legnőiesebb része vágyott a férfire, zsigereimben éreztem az elemi szintű vonzódást. Sosem tapasztaltam, hogy ennyire ösztönösen vágynék valakire, és annak ellenére, hogy egy válás kezdetén tartottam, mégis hagytam, hogy énemnek azon része, amelyik Paul-ért kampányolt, nagyobb teret kapjon.
 - Hé, mi újság? - zökkentett ki a gondolataim közül az egyik legkellemesebb hang a világon, mire éreztem, hogy gerincem mentén kellemes borzongás fut végig, és ajkaim automatikusan mosolyra húzódtak. Tekintetemet rá vezettem magas alakjára, és be kellett nedvesítenem az ajkaimat, ahogy végigfuttattam rajta a tekintetemet. Egy egyszerű, fekete farmert viselt, amely megfeszült izmos combjain, míg felsője, a hideg idő ellenére is, csak egy sötétkék pólóból állt, amely kiemelte kidolgozott izmait. Lábait egy bakancsba bújtatta, egyik kezében pedig ott szorongatott egy bőrdzsekit, bár egyáltalán nem látszott rajta, hogy fázna. - A kocsidért jöttél? - kérdezte mosolyogva, szemeiben egészen különös fény csillant, ahogy rám nézett.
 - Uh, igen - feleltem, miután megtaláltam a hangomat.
 - Oké, gyere - tárta ki előttem a garázsnak az ajtaját, én pedig lassan beléptem az olajtól bűzlő helyiségbe.
A garázs és az irodák között egy vékony folyosó húzódott, amelynek üveg borításán át ráláthattam a szerelők által használt helyiségben sorakozó autókra. Ott állt közöttük az enyém is, ám ahelyett, hogy a jármű felé vettük volna az irányt, Paul céltudatosan az irodája felé terelt.
A helyiségben egy hatalmas íróasztal kapott helyet, melyen papírkupacok tornyosultak. Az asztal mögött egy kényelmes szék árválkodott, míg a fal mellett egy kanapé, a szoba másik oldalán pedig egy szekrény húzódott. A férfi az íróasztalhoz lépve a felső fiókból kivette az autómnak a kulcsát, majd hosszú ujjain megpörgette azt, az arcomra pedig önkéntelenül is mosoly húzódott.
Ahogy ott álltunk az aprócska helyiségben, ismét éreztem azt a zsigeri vonzódást, amely egyre közelebb és közelebb akart taszítani az indián férfihoz, és mire feleszméltem, tettem néhány tétova lépést az irányába. Elképesztően helyes volt, és önmagamat meghazudtolva, legszívesebben karjai közé vetettem volna magamat. Éreztem az alhasamban egy kellemes bizsergető érzést, és ajkamba kellett harapnom, ahogy tekintetemmel kidolgozott testét vizslattam.
Akartam őt, de még mennyire.
Ösztönösen vonzódtam hozzá, és nem érdekelt semmi más, csak hogy olyan közel kerüljek hozzá, amennyire fizikailag lehetséges.
 - Alá kellene írnod a papírokat - bökött egy barna mappára, habár szavai csak pillanatokkal később nyertek értelmet. Megbabonázva figyeltem, ahogyan egy fekete tollért nyúl, majd felém tartva megvárta, míg odalépek és ujjaimat az övéhez csúsztatom. Ahogy bőrünk találkozott, apró szikrák pattogtak az érintkező felületnél, és elemi erővel söpört végig rajtam a kellemes érzés. Ajkai mosolyra húzódtak, ahogy közelebb hajoltam hozzá, így megérezve a kellemes mentol illatát, melyet árasztott. - Itt - mutatott egy vékony vonalra a papíron, mire oda sem pillantva firkantottam oda a nevemet, majd ejtettem le a tollat az asztalra.
Ekkor pedig nem emlékszem, hogy én hajoltam közelebb hozzá, vagy ő húzódott felém, esetleg mindketten egyszerre mozdultunk, de a következő pillanatban megéreztem puha ajkait a sajátjaimon. Úgy csókoltam, mintha az éltető levegőt jelentenék az ajkai, miközben karjaival egyre közelebb húzott magához, hogy aztán egy könnyed mozdulattal, átemeljen az asztalon. Először nem is realizáltam a történteket, csak hagytam, hogy végtagjaim önálló életet élve körbeöleljék. Ajkaival úgy mozgott az enyémeken, mintha mindig is összetartoztak volna, majd mikor egy szusszanásnyi időt hagyva eltávolodtunk egymástól, eszméletlenül hiányérzetem támadt. Forró ujjai könnyűszerrel csúsztak be a pulóverem alá, hogy aztán csípőmön megállapodva belém markolhasson. Vágytól remegő kezeim pólója alját markolták, a következő pillanatban pedig ki is bújtattam a ruhadarabból.
Kockái és mellizma erőteljesen rajzolódtak ki a bőre alatt, én pedig teljesen a hatása alá kerülve húztam rajtuk végig az ujjaimat. Mosolya levakarhatatlan volt az arcáról, én pedig közelebb hajolva hozzá, apró puszikkal hintettem be felsőtestét. Ujjaival már régen a melltartóm kapcsainál járt, ám mielőtt megszabadított volna a fehérneműtől, előbb pulóveremből bújtatott ki.
Melleim akaratosan feszültek neki a puha anyagnak, majd ahogyan lehullottak rólam a pántok, hatalmas kezeit a mellkasomra helyezte. Bimbóim a vágytól megkeményedve nyomódtak meleg tenyerének, majd ahogy lassan ajkai közé fogta az egyiket és lassan megszívta, egy halk sóhaj szökött ki az ajkaim közül. Miközben kezeim már nadrágját gombolták ki, ő úgy játszott a melleimmel, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, én pedig kegyetlenül élveztem. Ajkai végül visszataláltak az enyémekhez, és ha lehet, még az előzőnél is hevesebben csókoltam meg. Ahogy ujjaim bokszerének korcát érintették, majd az anyag alá jutva, finomkodás nélkül rámarkoltam ágaskodó hímtagjára, hatalmas morgás tört fel a torkából.
Élveztem, hogy én váltom ki ezt belőle, és ahogyan kiült a gyönyör az arcára, mikor kezemet lassan mozgatni kezdtem, még több magabiztossággal öntött el. Nem tudok mást mondani rá, mint hogy gyönyörű volt, ahogy izmait megfeszítve próbálta késleltet a gyönyört, majd minden erejét összeszedve nadrágomhoz nyúlt, és pillanatokkal később megéreztem, ahogy forró ujjai a csiklómnak nyomódnak. Lassan körözni kezdett, majd ujjaival bejáratomhoz nyúlva, óvatosan felcsúsztatott kettőt. Hátam ívbe feszült a kellemes érzésre, majd egyre több nyögés szakadt fel belőlem, ahogy pumpálni kezdett.
Mindketten hajszoltuk a gyönyört, ám az utolsó pillanatban kihúzta belőlem ujjait, majd a nadrágom széléhez nyúlva leügyeskedte róla a ruhadarabokat és lábaim közé pozicionálta magát. Ajkaink mohón falták egymást, majd ahogy belém csúszott, úgy törte meg az idillt a nyögésem.
Feszített, mégis a legkellemesebb érzés volt, ahogyan egyre gyorsuló tempóval mozogni kezdett. Nyikorgott alattam az asztal, ahogy lökései elértek egy állandósult tempót, én pedig ujjaimat a hátába vájva kerültem egyre közelebb a csúcshoz. Aztán ahogy gyorsított, ajkaimmal nyakát kezdtem csókolgatni. Éreztem, ahogy izmai megfeszülnek, miközben alhasamban egyre jobban erősödött a gyönyör okozta bizsergés, majd amint egy újabb lökéssel csúszott belém, úgy robbantunk mindketten. Fogaimat a vállába mélyesztettem, miközben ő egy állatias morgás kíséretében szorított magához.
 - Huh, ez... huh - motyogtam pillanatokkal később, miközben az orgazmustól kábán pillantottam rá. Életem legjobb szeretkezésében volt részem, és ahogyan feltérképezte, még mindig meztelen testem, rájöttem, hogy ő sem bánta meg a történteket.
 - Tudom - vigyorodott el, majd közelebb hajolva egy lágy csókot nyomott az ajkaimra. - Pedig esküszöm, minden hátsószándék nélkül hívtalak az irodába.
 - Én pedig minden hátsószándék nélkül jöttem ide - pillantottam rá, majd ruháimért nyúlva kezdtem el magamra venni a darabokat. - Vagyis el szerettelek volna hívni ebédelni - haraptam az ajkaimba, miközben kissé félve pillantottam fel rá. - De persze, ha dolgod van, vagy nem szeretnéd, akkor megértem - magyaráztam egyből, és lényemnek egy egészen kis része bízott abban, hogy az előbbi jelenet után, nem fog visszautasítani.
 - De, nagyon szívesen - válaszolt végül, miután mindketten rendbe szedtük magunkat. - Feltéve, ha én állom - nézett rám komolyan, mire egy aprót bólintottam, és igyekeztem palástolni a pirulásomat.
A garázsban végül az autómhoz mentünk, és Paul szemtelenül vigyorogva dobta felém a kulcsokat, így míg én elfoglaltam a helyemet a volán mögött, ő kinyitotta az ajtót, hogy ki tudjak állni. Igaz, jó néhány pillanatba telt, mire visszaállítottam az ülést és a kormányt a helyére, majd amint felbőgött a motor, mosoly kúszott az ajkaimra. Nyoma sem volt annak az akadozó hangnak, és miután Paul elfoglalta mellettem a helyét, hálásan fordultam hozzá.
 - Köszönöm, egy isten vagy - céloztam a javításra, mire széles vigyorral az arcán, óvatosan megvonta a vállait.
 - Nem tesz semmit, örülök, hogy segíthettem - mondta végül, mikor ráhajtottam a Forks felé vezető útra. - Remélem tudod, hogy nem minden nővel szokott így végződni a javítás. Mármint tényleg szeretnélek megismerni.
Hangja őszintén csengett, és a történtek után hinni is szerettem volna neki, annak ellenére, hogy egy vészvillogó bekapcsolt elmém eldugott részén. Valamilyen különös oknál fogva, éreztem, hogy nem Paul fog bántani. Ahogyan rám emelte mandulavágású szemeit, úgy csillogott, ahogy Brian esetében, az együtt töltött évek alatt, sosem tapasztaltam. Alig ismertem, mégis feltétel nélkül megbíztam benne, és őszintén rettegtem attól, hogy őt is magammal rántom abba a zűrzavarba, amiben éltem.
Mégis, lényemnek egészen naiv és romantikus része vágyott Paul-ra, sokkal jobban, mint szabadott volna. Én pedig voltam annyira önző, hogy fejest ugorjak ebbe és várjam, hogy mi sül ki ebből az egészből.
  - Én is szeretnélek megismerni.

05.

"Bármennyire is erőlködtem, hogy ne

gondoljak rá, nem azért küzdöttem,

hogy elfelejtsem."

 A hétvégét felölelő két nap gyorsan suhant el felettünk, és ahogyan sejteni lehetett, a napos időnek a következő hét kezdetén már nyoma sem volt. Erős szél fújt hétfőn reggel, és a fejünk fölött összegyűlt felhők óceánillatú esőt hoztak magukkal. A cseppek halkan kopogtak a tetőn és gyűltek össze az ereszben, ahonnan aztán folytatták az útjukat a vízgyűjtő hordó felé. A szomszédos erdő fái most vészjóslóan hajoltak ki az erőszakosan áramló levegő útja elől, és a közeli növényeken fészkelő madarak boldog éneke is a múlté volt már. Egy-két sirály repkedett még kitartóan, élelem után kutatva, azonban mire a reggeli kávém végére értem, már azok is eltűntek a horizontról.
Nate ekkor dugta ki álmos kobakját az ajtón, miközben egyik kezében a hőn szeretett játék katonáját szorongatta, a másikkal pedig a takaróját húzta maga után. Zöldes barna szemei még kótyagosak voltak a korai ébredés miatt, szája sarkában pedig egy apró, száradt nyál csík húzódott, köszönhetően annak, hogy nyitott szájjal aludt. Apró teste megrázkódott a hirtelen jött hidegtől, így szinte azonnal vissza is fordult a meleg lakásba, kérnem sem kellett rá.
 - Ma Emily visz iskolába, rendben? - kérdeztem a kisfiamtól, miután én is átléptem a küszöböt, és becsuktam magunk mögött az ajtót. A meleg jólesően átjárta a testemet, és igazán ekkor tűnt fel, hogy az éjszaka alatt mennyit is csökkent a kinti hőmérséklet. - Van egy kis dolgom a városban, de mire vége lesz a tanításnak, végezni fogok - tettem még hozzá a biztonság kedvéért, bár Nate-nek semmi kifogása nem volt az ellen, ha az Ulley családdal kell az idejét töltenie.
Most sem panaszkodott Emma és Emily társasága ellen, sőt míg a reggelijét majszolta, addig megkért, a tegnap este készült rajzait is készítsem elő, hogy majd odaadhassa a keresztanyukájának, ugyanis Nate már úgy tekintett a házaspárra, mint a keresztszüleire, és gyakran nevezte is annak őket, aminek mindhárman csak örülni tudtunk. Sam és Emily szerették Nate-t, és az itt töltött hetek alatt, kerültünk annyira közeli viszonyba, hogy családtagokként hivatkozzunk egymásra. Tudtam, hogy mindenben számíthatok rájuk, és a közösség is egy emberként állt már mögöttünk, ami szintén jó érzéssel töltött el.
Az előbbi diskurzusunkhoz hűen, mire Nate végzett a reggelijével és belebújt az aznapi ruháiba, a két Ulley-lány is megérkezett. Halkan nyitottak be a házba, majd miután megajándékoztak egy-egy puszival, Emma elrohant a kisfiam után a fürdőbe, Emily pedig letáborozott mellettem egy székre.
Egész hétvégén nem volt alkalmunk kettesben lenni, mert bár előbb nálunk, majd náluk gyűltünk össze közös vacsorára, sokan voltak körülöttünk. Megismertem a régi barátaik közül néhányat, ők pedig úgy zsongtak körbe Nate-et és engem, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Kedvesek voltak, és minden témába bevontak bennünket is, sőt Jared és a felesége, Kim szinte letámadták a rangidős házaspárt, amiért nem mutattak még be minket a falkának - ahogyan a társaságukat nevezik. Bár, a kis házunkban, amennyi hatalmas férfi gyűlt össze, én is úgy éreztem magam, mint a farkasok zsákmánya.
 - Paul kérdezősködött rólad - vágott egyből bele abba a témába, amit nem tudtunk kibeszélni a hétvégén, és már nagyon látszott rajta, hogy talán ez foglalkoztatja a legjobban. - Szóóóval - vonta fel szép ívű szemöldökét, és egy kis kuncogást is bevetve dőlt nekem.
 - Amióta elvittem a műhelybe a kocsit, nem is láttam - nevettem fel erőltetettem, ami mondjuk nem volt igaz, de még magam is képtelennek tartottam, hogy azóta minden nap összefutottam a férfival. Többször láttam helyes arcát, mint ahányszor a sajátomat a tükörben, és pár nap elteltével azt vettem észre, hogy kerestem a véletlen alkalmakat, hogy újra láthassam. Megbabonáztak a mélybarna szemei, az arcára kiülő mosolya, és talán a mély baritonja volt, amitől egyenesen elolvadtam. Úgy éreztem magam, mint egy tinilány, és nem mint egy válás közepén álló, felnőtt nő. És ez megrémített. - Jó, talán összefutottam vele párszor - tettem hozzá néhány pillanattal később, mire Emily szélesen elvigyorodott, nekem pedig két tűzrózsa keletkezett az arcomon.
 - Ez olyan aranyos - visongott jókedvűen, láthatóan tetszett neki, hogy a közeli barátjuk említése, ilyen reakciókat váltott ki belőlem. - Mit szólnál ahhoz, ha Nate suli után nálunk lenne, te pedig elmennél az autódért, és néhány kósza pillantás után, beszélgetnétek egymással? Sőt, nem is érdekel a válaszod - hurrogott le rögtön, mikor kérdésének hatására szólásra nyitottam a számat. - Ez így lesz - bólintott határozottan, nekem pedig esélyem sem volt az ellenkezésre, hiszen szinte végszava után leugrott a bárszékről és már közölte is a fürdőből kilépő gyerekkel a délutáni programot.
A kicsik természetesen lelkesen sikoltozva fogadták a hírt, mely szerint a délutánjukat is együtt tölthetik, Emily pedig a győztesek vigyorával pillantott vissza rám.