10.

"Ott van például (...) a féltékenység.
Százezer könyvben olvastam róla,
láttam, amint a színészek eljátsszák
ezer különböző színdarabban és
filmben. Azt hittem, erről az érzésről
mindent tudok, amit lehet.
De egészen megdöbbentett."

A napsugarak akaratosan törtek át a két sötétítőfüggöny találkozásánál, így morogva fordultam át az oldalamra, ugyanakkor tisztában voltam azzal, hogy képtelen leszek visszaaludni. Az éjjeli szekrényről felemeltem a telefonomat, majd az órára pillantva, csaknem sokkot kaptam. Éppen csak elmúlt hat óra, belőlem pedig egy hatalmas sóhaj szakadt fel, hiszen kisebb fáziskéséssel ugyan, de tudatosult bennem, hogy csupán két órát aludtam.
Éjjel későn értünk haza a vacsoráról, Nate már az úton elaludt, Paul pedig készségesen hozta karjai között a kisfiút a fél órás úton.
Nem számítottam arra, hogy ilyen sokáig az Uley rezidencián időzünk, bár a gyerekekkel és a beszélgetéssel töltött órák gyorsan suhantak el felettünk. Jól éreztük magunkat, titkok nélkül pedig sokkal szabadabban beszélgethettünk.
Ismételten egy apró sóhaj szökött ki az ajkaim közül, ahogyan megéreztem gyomrom korgását, amihez az erős éhségérzet is társult, így végül lerúgtam magamról a takarót. Lábaimat a padlóra helyeztem, majd a köntösömet magamra véve a konyha felé indultam. Az ajtóból visszapillantva egy apró mosoly kúszott az arcomra, hiszen amint elhagytam a puha ágyat, Paul azonnal elfoglalta az én helyemet is.
Nate szobája mellett elhaladva az édesen szuszogó kisfiúhoz is bepillantottam, majd végül fejemet rázva bemerészkedtem hozzá. Félig lelógott az ágyról, takarója pedig a parkettára lelökve pihent. Óvatosan beljebb raktam Nate apró testét, majd a paplant is ráterítettem, végül pedig egy apró puszit nyomtam az arcára. Meg sem rezzent.
A konyhában egy hatalmas bögre kávét készítettem, majd a jó idő és a napsugarak jelenlétét kihasználva a teraszon levő bútoron foglaltam helyet. Élveztem, ahogyan a szervezetem D-vitaminnal töltődik, miközben sejtjeim is éledezni kezdenek a koffeinnek köszönhetően.
 - Hé - zökkentett ki a gondolataim közül egy álmos, mély bariton, mire felkaptam a fejemet és mosolyogva csúsztam arrébb, helyet adva Paul-nak. Lehuppant mellém a kényelmes ülőgarnitúrára, majd csupasz lábaimat az ölébe húzta és lágyan simogatni kezdte. - Jól vagy?
 - Persze, csak nem tudtam aludni - húztam lusta mosolyra a számat, majd egy lágy puszit nyomtam ajkaira. - Kérsz? - nyújtottam felé végül a bögrét, melyből végül kortyolt néhányat a fekete, tejjel felhígított nedűből. - Szóltak abból a port angeles-i üzletből, hogy elkészültek a dolgozószobába a bútorok - motyogtam egészen közel hajolva hozzá, majd arcomat nyakhajlatához nyomtam és mélyeket szippantottam. Imádtam az illatát, a menta és bőrének elegye olyan volt számomra mint egy drog, a saját ínyem szerint kevert kokain. Úgy viselkedtem, mint egy tinédzser, és életemben nem éreztem annál nagyobb boldogságot, mint amit Nate és Paul társaságában. - Ne nevess! - szóltam rá, azonban ajkaimon mosoly virított, mint minden alkalommal, mikor vele voltam.
 - Ne csikizz! - szólt vissza, majd egy határozott mozdulattal izmos teste alá gyűrt. Forró ujjaival lenge pólóm alatt körözött, én pedig ösztönösen emeltem felé a mellkasomat, hogy minél közelebb érezhessem magamhoz. Ajkain cinkos mosoly bújt meg, miközben csillogó szemeivel arcomat pásztázta. Elképesztően élvezte a helyzetet, ahogyan kiszolgáltatottan feküdtem alatta, ugyanakkor énemnek legnőiesebb része sikoltozva várta a folytatást. Eszeveszettül vágytam rá. Még én is meglepődtem, akkora hullám söpört végig bensőmön, belőle pedig egy apró morgás szerű hang tört fel, ahogyan csípőmet megemelve még inkább hozzápréseltem magam. - Ne szórakozz velem, Missy!
Eszem ágában sem volt szórakozni vele, sőt vágytól fűtött hangja hallatán mást sem szerettem volna, csak olyan közel tudni magamhoz, amennyire fizikailag lehetséges. Érezni akartam, ahogy ajkai az enyémmel játszanak, majd ahogyan nyelve végigsimít a nyakam vonalán. Hiányzott, ahogyan közel von magához, és ahogyan gyönyörűnek nevez, miközben nem csak lelkünk, de testünk is egyesül.
 - Anya! Paul! - Nate vékony és álmos hangja elemi erővel törte szét a túlfűtött buborékunkat, mire az indián férfi ajkai közül egy halk nevetés szökött ki, majd lemászott rólam. Igyekeztem rendezni vonásaimat, ahogyan a kisfiú csoszogó léptei egyre közelebb értek hozzánk, végül ahogyan a férfi ölelő karjai közé mászott, úgy éreztem magam, mint aki a fellegekben jár. Nate elképesztően közel engedte magához a férfit, és amint Paul egy apró puszit nyomott a kobakjára, majd lassan ringatni kezdte, tudtam, ő is hasonlóan érez. - Mikor mehetek a partra? - kérdezte hirtelen, én pedig hitetlenkedve elnevettem magam. Ébredése után néhány perccel már a fiúk tegnapi ígéretén járt a feje, hiszen a délelőttre egy futball meccset terveztek a gyerekekkel.
 - Nem sokára, Prücsök. Anyával elmegyünk néhány bútorért, míg ti játszotok, rendben? - Paul gyorsabban reagált, mire én is megerősítően bólintottam, végül az utolsó korty kávé elfogyasztása után visszaléptem a házba.
Távozásomat követően a két fiú beszélgetésbe elegyedett, én pedig széles mosollyal hallgattam őket a konyhából. Rettentően örültem, amiért szinte pillanatok alatt megtalálták a közös hangot, és egyikük részéről sem éreztem semmi ellenszenvet a megismerkedésükkor. Úgy beszélgettek és játszottak, mintha Paul évek óta az életünk része volna. A kisfiú a bizalmába fogadta, és egyáltalán nem aggódtam azon, hogy ez az idő előrehaladtával valaha megváltozna.

§§§

Port Angeles utcáin, a jó időnek köszönhetően rengeteg ember hömpölygött. Sokan fagylalttal a kezükben, vagy éppen ruhaboltok logóival ellátott szatyrokkal kerülgették egymást, miközben szinte gondtalanul élvezték a napsütést. Gyerekek és idősek egyaránt a szabadban tartózkodtak, és apró mosoly futott végig az arcomon, amint egy kislány szinte húzta magával a nagyszüleit a közeli játszóház felé. 

 - Köszönöm, hogy eljöttél - fordultam hirtelen a kormány mögött ülő férfihez, aki éppen leállította a motort a bútorház előtt. 

 - Ez természetes - vigyorgott rám, majd a sebváltó felett áthajolva egy gyors csókot nyomott az ajkaimra. - Amúgy sem bírnád el - nevetett fel, majd a pick up ajtaja hangosan csapódott be mögötte. 

 - Gonosz vagy - sóhajtottam, amint mellém ért, és a kezem után nyúlva rögtön összekulcsolta az ujjainkat. Széles mosoly húzódott az ajkaimra, és egészen addig ott is maradt, amíg be nem léptünk az üzletbe.  - Jó napot! - köszöntünk a pult mögött álló eladónak, aki hangunkra felkapta a fejét, majd néhány lépéssel előttünk termett. 

A harmincas éveiben járó nő tekintete azonnal a mellettem álló férfin állapodott meg, és szinte csorgatta a nyálát, ahogyan végigmérte magas alakját. Vörösre rúzsozott ajkai csábító mosolyra húzódtak, és olyan közel lépett Paul-hoz, hogy már én éreztem magam kényelmetlenül. Egyáltalán nem zavartatta magát, sőt, mintha engem észre sem vett volna, úgy invitálta az üzlet sorai közé az indián férfit.
 - Miben lehetek a segítségére? - címezte a szavait a férfinek, én pedig elképedve torpantam meg a sor közepén.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudom Paul jelenléte mit vált ki a női nemből, hiszen a férfi pontosan az a típus volt, akire sokan szemet vetnek. Teljességgel tisztában voltam azzal, hogy a mosolyával és charme-os vonásaival bárkit képes a lábáról levenni, mégis pofátlanságnak tartottam, hogy a nő még figyelemre sem méltatott. A bensőmben kellemetlen érzés keletkezett, és elemi erővel söpört végig rajtam a tudat, hogy Paul hozzám tartozik.
Hirtelen megállásommal Paul-t is magammal rántottam, így a kéjesen mosolygó eladó is kénytelen volt lecövekelni a hálószoba bútorok között.
 - A hölgy tud választ adni a kérdésére - Paul válasza zökkentett ki a gondolataim közül, a nő pedig kénytelen volt elszakítani a tekintetét a férfiról, hogy aztán lesajnáló pillantásokkal mérjen végig.
 - A rendelésünket szeretnénk átvenni, illetve gyerekszoba bővítésben gondolkozunk - igyekeztem hangommal egy kellemes hangszínt megütni, mintha az előbbi színjátéka fel sem tűnt volna. Ugyanakkor a döbbenet, amely kiült a nő arcára a gyerekszoba említésének hallatán, vigyorgásra késztette a zöldszemű szörnyetegemet. - Igaz, édes? - pillantottam mintegy kegyelemdöfésként Paul csillogó szemeibe, mire ő halkan kuncogva egy lágy puszit nyomott a homlokomra.
A nő ezt követően hatalmas lendülettel fordult sarkon, majd szinte futólépésben indult el a gyerekbútorok felé. Félő volt, hogy ha nem sietünk utána, akkor már nem is fogjuk megtalálni, ugyanakkor az elégedettség érzése kárpótolt mindenért.
 - Őrülten dögös, amikor féltékeny vagy - hajolt közelebb a férfi, ajkaimon pedig egy diadalittas mosoly virított.
 - Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz - pillantottam rá, hiszen a világért sem ismertem volna el, hogy életemben először, egy kis bútorüzletben megérintett a zöldszemű szörny. 

09.

"Hihetetlen, micsoda különbség van
aközött, hogy olvasol valamiről, a
moziban látod, vagy személyesen
megtapasztalod."

Agytekervényeim megállás nélkül  zakatoltak, ahogyan az utolsó néhány szót is kiejtette az ajkain, majd a horizontról arcomra kapta a pillantását. Kétségtelenül a reakciómat figyelte, miközben résnyire elnyílt ajkaim közül egy "oh" hangot sikerült kipréselnem. 

Nem voltam hülye, hogy megértsem a történet valódi lényegét és a mögötte húzódó vallomást, ugyanakkor kellett egy kis idő míg minden porcikámban tudatosult és összeállt minden. 

Értelmet nyert minden az elmúlt hetekből, melyekre az információhiány miatt magamtól próbáltam magyarázatot adni. Már tudtam, hogy nem pusztán hóbortból hivatkoztak a társaságukra falkaként, hanem azért, mert tényleg azok voltak. Az erdőben bolyongó állatoktól azért nem féltek, mert a hozzájuk közelállók járőröztek farkas alakjukban. Az egyre gyakrabban hallható vonyítások is jelzésként szolgáltak a beavatottak számára, és ahogy Sam délután bevetette magát a sűrű fák közé, nem szórakozásból tette. Adottságuk különleges volt, és hihetetlen, mégis mélységes csodálattal tekintettem létezésükre, hiszen a törzs és az emberek védelmére szentelték az életüket.
 - Farkas vagy - nyögtem ki végül teljesen elvarázsolva, miközben hatalmas sóhaj szakadt fel belőle. Egyáltalán nem azt a reakciót mutattam, amely normális lett volna ebben az esetben, mégsem éreztem félelmet és hitetlenkedést. Valamilyen különös oknál fogva egy cseppnyi kétely sem merült fel bennem a történet és létezésük valódiságának kapcsán. A félelem és rettegés helyett pedig az eddig érzett biztonság csak fokozódott, és minden sejtemre nyugodtság szállt, hiszen hatalmas farkasokat tudhattam magam mellett. - Meg-megmutatnád? - kérdeztem végül, ajkaimra pedig őszinte és boldog mosoly ült.
Hitetlenkedve felnevetett, végül kissé félve, de közelebb hajolt és lágy csókot lehelt az ajkaimra. Nyoma sem volt az addig érzett feszültségnek, melyet a titok, aztán a reakciómra való várakozás okozott.
Addigi helyünkről végül visszaereszkedtünk a puha homokba, Paul pedig egy utolsó pillantás után a sziklák mögé hátrált. Halk neszezés hangját lehetett hallani, végül pedig egy hangosabb puffanás törte szét a körülöttünk honoló csendet. A szívem a torkomban dobogott, ahogyan óvatosan lépkedtem a férfi által hagyott lábnyomokon, miközben minden mozdulatommal szinkronban dobbanás hallatszott.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem rettentem meg a felbukkanó, hatalmas farkastól, hiszen egyáltalán nem arra számítottam, hogy az állat feje az enyémmel lesz egy magasságban. Óriási volt, én pedig egy aprót hátráltam piszkos barna színű állattól. Cselekedetem hatására ő is megtorpant, nem araszolt hatalmas mancsival felém, ugyanakkor fekete szemével az enyémet kereste. Úgy csillogott, mint Paul emberi alakjában, és több érzelmet is rejtett, így végül lassan és remegve, de kinyújtottam felé a kezemet. Közelebb lépett, ujjaimat pedig óvatosan helyeztem a fejére és lágyan végigtúrtam a puha szőrszálak között. Meglepően selymes volt a bundája, és egyszerűen vonzott magához a farkas alakja, így végül teljesen közel merészkedtem hozzá, ő pedig gyomrom és mellkasom területére fúrta hatalmas kobakját. Élvezte, ahogyan ujjaimmal lágyan cirógatom, én pedig teljesen a varázsa alá kerültem.
Csodálatos volt.
 - Milyen puha a bundád - szólaltam meg végül kacagva, mire a farkas szájából is egy nevetés szerű morgás tört fel. Orrával megbökte a hasamat, ujjaimmal így abbahagytam a cirógatását, ám végül egy puszit nyomtam a kobakjára, mielőtt ismét a sziklák mögé húzódott volna. - Te sem tartod furának, hogy nem ijedtem meg? - kérdeztem halkan, miközben várakozóan nekidőltem a napsugaraktól még mindig langyos sziklának.
 - Őszintén reméltem, hogy nem fogsz sikoltozva elmenekülni, de ennyire nyugodt viselkedésre nem számítottam - hallottam meg a mély baritonját, néhány másodperccel később pedig felöltözve, emberi alakjában megjelent előttem és erős karjaival közel húzott magához.
 - Valami baj van velem?
 - Dehogyis - mosolyodott el, minek hatására szája sarkában gödröcskék jelentek meg. - Erős, bátor és csodálatos nő vagy, aki a világ legijesztőbb fenevadjaival is képes lenne félelem nélkül elbánni. A törzshöz tartozol, tudtad, hogy nem eshet bántódásod.
Szavai olyan erővel csapódtak nekem, akár a távolban a hullámok a sziklafalnak. Szemei csillogtak a boldogságtól, és én is mérhetetlenül boldog voltam, ha lehetett volna, már a szívem áttörte volna a szegycsontomat, olyan hévvel kalimpált. Tudtam, hogy a karjai közt nemcsak én, hanem Nate is biztonságban érezheti magát, ugyanakkor a rezervátum is az otthonunkká vált. Már nem tudtam magunkat elképzelni a nyüzsgő nagyvárosban, ahol sziréna szóval kel és fekszik az ember. Itt az emberek tényleg ismerték és szerették egymást, nem volt semmi hátsószándék abban, ha reggelente a boltban vagy Sue-nál a hogylétünk felől érdeklődtek. Nem kellett aggódnom, ha Nate egyedül játszott az udvaron, mert nem bánthatta senki. A legfontosabb pedig, hogy hosszú évek után először Nate átaludta az éjszakákat és nem kelt fel a rémálmaitól izzadtan és sikoltozva. Nyugodt volt és boldog, én pedig örültem, amiért végre olyan otthont teremthettem neki, melyet mindig is érdemelt.
A házhoz visszaérve a társaság érdeklődve figyelte, ahogyan egymásra vigyorogva átlépjük a küszöböt, majd Sam pillantására Paul egy egészen aprót bólintott. Tudtam a titkukat, így már egészen más minőségben ücsörögtem közöttük, és eltűnt az utolsó cseppje is annak, hogy idegennek éreztem magunkat.
 - És nem félsz? - kurjantotta el magát Jared, miközben Kim átölelte és a mellkasára hajtotta a fejét.
 - Ugyan, olyan aranyos kiskutyától, mint te - vágtam vissza, mire a társaságon hangos nevetéshullám söpört végig, sőt Kim könnye még ki is csordult a hahotázástól. Jared sértődötten pillantott végig rajtunk, Embry pedig még egy pacsival is megajándékozott a beszólásomért. 

08.

"Higgy nekem most
az egyszer: minden
vagy, csak éppen
hétköznapi nem."

  - Lányok, tudnátok egy kicsit segíteni? - állt fel Emily az asztaltól, miután egy jelentőségteljes pillantást váltottak a férjével, Kim és én pedig azonnal felálltunk, és követtük őt a konyhába. Már csak a sütemények szervírozása maradt hátra, és a fiúkon egyáltalán nem látszott, hogy kihagynák a desszertet az elfogyasztott, tetemes mennyiségű étel ellenére sem. - Kértek egy kávét? - kérdezte a helyiségbe érve Emily, majd a szekrényhez lépve, bólintásunkat látva leemelt három bögrét. 

 - Nem csak a süteményekről van szó, igaz? - pillantott rá Kim, aztán arcán is átsuhant az az aggodalom, amit Emily arcán is felfedeztem, miután Sam hazaért. Többről volt szó, mint amennyibe beavattak, és őszintén reméltem, hogy nincs komolyabb bajról szó, bár kíváncsiskodni nem szerettem volna. - Missy, te és Paul? - terelte gyorsan a témát inkább hármasunk szőke tagja, miközben a pultnál levő székekre letelepedtünk. Hangjában őszinte érdeklődés és öröm csendült fel, Emily pedig sokat sejtetően vigyorra húzta az ajkait, így tudtam, ha én nem osztom meg Jared kedvesével a történteket, akkor majd ő fogja. 

 - Valami olyasmi - böktem ki végül, hiszen nem igazán tudtam, hogy mit kellene felelnem. A műhelyben történt afférunk óta tényleg csak az ismerkedésre koncentráltunk, és próbáltuk a medrében terelni a kialakuló kapcsolatunkat. Gyorsan és visszavonhatatlanul megkedveltem, és ahogyan haladtak a napok és egyre többször volt esélyünk találkozni, egyre jobban éreztem, hogy egy láthatatlan erő összeköt bennünket. - Nagyon kedvelem, talán jobban is, mint illene. - Éreztem, ahogyan arcom egyre jobban felhevül, majd a két lány vigyorából rájöttem, hogy pirulásomat, a két kis tűzrózsa képében  ők is észrevették. - Szeretném, ha jól alakulnának a dolgok, de jelenleg sokkal több időmet felemészti a válási procedúra, mint amennyit a kapcsolatunkba tudnék fektetni. A legszebb az egészben, hogy megérti, és nagyon sokat segít. 

 - Paul rendes ember - replikázott mosollyal az arcán Kim, miközben Emily a kávékat elkészítette és lehelyezte elénk. - Emlékszem, hogy a megismerkedésünkkor tőle tartottam a legjobban a heves természete miatt. Életemben nem csalódtam ennyire kellemesen. 

 - Nagyon a szívén viseli a sorsotokat, sosem lenne képes úgy viselkedni veletek, ahogyan azt Brian tette - szállt be a házigazda is a beszélgetésbe, nekem pedig egyet kellett vele értenem. 

Már ebben a néhány napban is éles különbség mutatkozott meg a két férfi között, hiszen a kapcsolatunk elején sem volt Brian ennyire figyelmes és törődő, mint amennyire Paul az. Visszatekintve látom, hogy mennyire erőlködnie kellett ahhoz, hogy a látszatot fenn tudja tartani, a végén pedig már annyira megszoktam, hogy nem is vágytam másra. Nem tudtam, hogy másképp is lehet szeretni, és túlságosan naiv és hiszékeny voltam ahhoz, hogy a környezetemre hallgassak, amíg még lehetett. Elszakított a szüleimtől, teljesen elszeparált a külvilágtól és sokszor Nate és a bejárónő jelentette a társaságomat. Nem voltak barátaim, csak olyanok, akik Brian barátai is és a munkámat is otthonról végeztem, így az ügyfelekkel sem tudtam kialakítani semmilyen kapcsolatot. Otthon nem beszélgettünk, nem vacsoráztunk együtt és sokszor még nem is egy hálószobát használtunk. A vágyai kielégítésére használt, és sokszor egy elhasznált rongydarabnak éreztem magam. 

Ezzel szemben Paul minden mozzanatával a törődését és az érdeklődését fejezte ki. Gesztusaiban és felém irányuló tetteiben nem volt semmiféle mesterkélt dolog, és én is éppen ennyire ösztönösen viszonyultam hozzá. A szemeiben tűz gyulladt, mikor rám nézett, és képes volt órákon keresztül figyelni beszélgetéseink alkalmával. Tényleg érdekeltem, nem csak egy eszköz voltam a számára. Nate pedig szinte azonnal a szívébe zárta, nem félt tőle, ahogyan a saját apjától tette. Akár órákig tudtak együtt játszani, és életemben nem voltam annyira boldog, mint mikor a kettősüket néztem. 

 - Missy, beszélhetnénk? - jött be a konyhába a gondolataimban emlegetett személy, mire a lányok halkan felkuncogtak, én pedig széles mosollyal az arcomon néztem rá. - Sétáljunk egyet - ajánlotta, mikor mellé értem, én pedig örömmel bólintottam rá az ajánlatára, főleg miután a nappaliba pillantva láttam, ahogyan a fiúk a gyerekekkel játszanak. 

Emily-ék háza egészen elszeparáltan helyezkedett el, ahhoz képest is, hogy a rezervátumban nem volt szokás közvetlenül egymás mellé építkezni. Az egyik oldalán az erdő húzódott, míg másikon az út, a kertből pedig néhány percnyi sétát követően a tengerpartra lehetett jutni. Mi is utóbbi felé vettük utunkat, és élveztem, hogy a kellemesen meleg szél körülöttünk leng. A távolból lehetett még hallani néhány éhes sirály hangját, azonban a Hold megvilágításában teljesen tisztának tűnt az égbolt. A víz lágyan hullámzott, csupán a sziklák tövében csapódott nagy robajjal. Jó idő volt, a héten először. 

 - Fontosak vagytok számomra Nate-el, így mindenképpen szerettem volna, ha tőlem hallod először - mély baritonja lágyan simogatta sejtjeimet, miközben forró ujjait végighúzta az arcomon, hogy aztán a szél által összekuszált hajtincsemet a fülem mögé tűrhesse. Mélybarna szemei mágnesként vonzották a tekintetemet, és amint megtorpantunk a nedves homokban, olyan közel húzódtam hozzá, amennyire lehetségesnek bizonyult. - Bár Jared szerint teljesen idióta vagyok, hogy nem várom meg a vasárnapot, hogy Billy-től hallhasd a történetet - húzta el a száját fanyalogva, én pedig őszinte kíváncsisággal figyeltem, ahogyan a megfelelő szavakat kereste. - Sőt, ha nem rólad lenne szó, én is azt helyeselném, hogy a törzs vezetőjétől szerezz tudomást erről az egészről.
 - Hé, Paul - fogtam meg apró kezemmel az övét, majd ujjainkat összekulcsolva hintettem a kézfejére egy lágy puszit, mire szapora légzése normalizálódni látszott, végül ajkaival olyan hévvel csapott le az enyémekre, mintha attól félne, hogy elveszít. Én pedig igyekeztem minden iránta érzett érzelmemet belesűríteni ajkaink játékába, hiszen eszem ágában sem volt elhagyni őt. Fizikailag képtelen lettem volna rá, olyan elemi erővel vonzódtam hozzá. - Ígérem, nem fogok fejvesztve elmenekülni - fejeztem ki szavakkal is a gondolataimat, mire helyes arcán egy mosoly suhant át.
Végül, hogy jobban össze tudja szedni a gondolatait, elindultunk a sziklák irányába. Néhány uszadékfát és hínárt a hullámok kilöktek magukból, ahogyan az apály következtében a víz visszahúzódott az óceánban. A hullámok lágyak voltak, egyik sem zúdult akkora erővel felénk, hogy a lábainkat bevizezze, ugyanakkor néhány csepp, melyeket a szél fújt felénk, kellemesen hűsítve csapódtak a szabad bőrfelületeinkre. A nedves homokban néhány kagyló, és a kisebb tócsákban pár apróbb hal várta a dagály következő érkezését, mi pedig azokat kerülgetve haladtunk a szikláknak azon része felé, ahová kényelmesen le lehetett ülni.
 - Gyerekkoromban sokszor hallottam egy történetet, ami szerint az őseink, a nagy háború után, hogy meg tudják védeni a törzset, szellemekhez imádkoztak - kezdett lassan hozzá, én pedig érdeklődve hallgattam, miközben ujjaival az ölemben levő kézfejemet cirógatta. - Néhány harcos, a legbátrabbak, képessé váltak arra, hogy testüket hátrahagyva szellemként harcolhassanak. Dühöngő szelet tudtak korbácsolni és félelmetes hangokat hallattak, ezzel elijesztve az ellenséget - szemei a távolba révedtek, ahogyan felidézte magában a történteket, hangja pedig halkan lengett körbe bennünket. Úgy tűnt, mintha nem lenne jelen, mintha elveszett volna a törzsi legenda történéseiben, én pedig csodálattal figyeltem, ahogyan a quileute törzs eredetéről mesél. - A történetek szerint az utolsó szellemharcos Taha Aki volt, ideje alatt a nép boldogan élt, háborúktól mentesen, de ő és harcosai szellem alakjukban éberen őrködtek. Egy szellemvilágban történt utazása során látta, ahogyan az egyik harcosa, Utlapa a környékbeli békés törzsek leigázásáról és a hatalomról ábrándozik, így megtiltotta neki, hogy szellem alakjába átléphessen. Egy alkalommal, mikor Taha Aki átlépett a szellemvilágba és hátrahagyta a testét, Utlapa tervet eszelt ki. Taha Aki testébe lépve megölte a saját testét, így a törzsfőnök a szellemvilágban ragadt, míg ő átvette a helyét és a törzs felett uralkodott. Megtiltotta a harcosoknak a szellemvilágba utazást, Taha Aki pedig hosszú heteken keresztül fájdalmában kínlódott, képtelen volt visszatérni földi életébe, és képtelen volt eltávozni is - mély levegőt vett, miközben én is kifújtam az addig benntartott levegőt. Teljesen a történet hatása alá kerültem, és még a légvételemmel sem szakítottam meg a legenda varázsát. - Egy hatalmas farkas követte Taha Aki szellemét, végül Taha Aki a farkas testébe kéredzkedett. Boldogabb volt és hálás, hiszen bár nem emberként élt tovább, mégis sikerült kijutnia a szellemvilágból. A farkas testében visszament a faluba, ahol rettegtek tőle, ő pedig a tekintetével és a törzsi énekek vonyításával akarta bizonyítani, hogy közéjük tartozik. Egy öreg harcos, megszegve Utlapa parancsát, átlépett a szellemvilágba, ahol Taha Aki elmondta neki a történteket. Ám, mire az öreg harcos segítséget kérhetett volna, Utlapa parancsának megszegése miatt megölte őt. Ekkor Taha Aki haragra gerjedt, ám érzései a farkasnak túl emberiek voltak, így megtörtént a legnagyobb csoda. A farkas megrázkódott, majd emberré változott. Taha Aki szellemalakját vette fel, pompásabb és erősebb volt régi énjénél, így legyőzte Utlapát. Ezután ő vált a törzs egyedüli védelmezőjévé, majd évtizedek múltán, ahogyan fiai elérték a serdülőkort, közülük is képesek lettek az alakváltásra. Aki hordozza magában Taha Aki génjét, ha eljön az ideje a törzs védelmezőivé válnak.

07.

"Te vagy a Nap. Az én szemé-
lyes napom. Te oszlattad el
a felhőket." 

A hét úgy repült el felettünk, mintha csupán csak néhány percről lett volna szó, így mikor pénteken a gyerekeknek befejeződött a tanítás, széles mosollyal és egy-egy hatalmas, áfonyás muffin társaságában vártam őket az iskola bejáratánál. Nate és Emma futva közeledtek felém, majd apró karjaikkal szorosan öleltek magukhoz, míg mindkettejük fejére nyomtam néhány cuppanós puszit. Átnyújtottam nekik a süteményeket, majd kezeiket megfogva indultunk el az Uley család rezidenciája felé.
A ház csupán csak néhány utcányira volt az iskola épületétől, így míg a verőfényes napsütésben sétáltunk, addig a kicsik lelkesen, egymás szavába vágva mesélték, hogy a nap folyamán mik történtek. Az arcomra pedig széles mosoly húzódott, amiért egy tanulással töltött nap is ennyire boldoggá tette őket. Mindketten brillíroztak, sosem volt rájuk panasz, és általában úgy jöttek el a délutáni napköziből, hogy az összes házi feladatukat megcsinálták.
Örültem, amiért Nate ilyen gyorsan be tudott illeszkedni, és Emmával már most is csak húzták előre egymást. Gyorsan legjobb barátokká váltak, és kifejezetten jót tett Nate nyugodt személyiségének, hogy Emma sokkal élénkebb volt nála. Emily pedig arról áradozott sokat, hogy a kislány viselkedésére is hasonlóan jó hatással volt a kisfiam introvertáltsága.
 - Hé, kölykök - intett nekik oda vigyorogva Sam, így a kicsik a kezemet elengedve futni kezdtek a férfi felé. Apró karjaikkal átölelték a magas férfi lábait, míg ő hajukat összeborzolva köszöntötte őket. - Mi újság, Kislány? - nézett végül rám, ajkaimra pedig hitetlenkedő mosoly ült a becenév hallatán, hiszen már teljesen biztos voltam abban, hogy nem fog leszokni arról, hogy így hívjon.
 - Minden a legnagyobb rendben - bólintottam határozottan, majd mögé pillantva figyeltem, ahogy a gyerekek a nyitott ajtón keresztül beszáguldanak a házba és hangos kiabálásukkal Emily-t is körbe zsongják. - Emily mondta, hogy híred van számomra - jutott eszembe, amit még reggel az indiánnő fél mondatban elejtett, bár a részleteket ő sem tudta.
 - Igen - nézett határozottan, minek hatására én is komolyabban pillantottam rá. Volt valami Sam-ben, ami miatt az ember akaratlanul is úgy cselekedett, ahogyan a férfitől látta. Komoly volt, és sokszor éreztem azt, hogy inkább főnökükként tekintenek rá a baráti társaságban. - Nézd, tudom, hogy nem egyszerű egyedül ellátnod és nevelned egy gyereket, illetve fedezned a kiadásokat. Emily említette, hogy a régi ügyfeleidnek kivétel nélkül felmondtál, mikor elköltöztetek, nyilvánvaló okokból - kezdett hozzá, én pedig kissé értetlenül hallgattam. Valóban az összes ügyfelemet átirányítottam egy ismerősömhöz, aki csoporttársam volt az egyetemen, hiszen féltem, hogy Brian, akár általuk is ránk találhat. - Viszont én kegyetlenül gyűlölöm a papírmunkát, és a legközelebbi, megbízható könyvelő is Seattle-ben van, úgyhogy arra szeretnélek megkérni, hogy a műhely papírjait rád bízhatnám e?
 - Persze Sam, örülnék neki - feleltem őszintén, hiszen Forks-ban már akadt néhány munkám, azonban egyik sem igényelt annyi időt és energiát, hogy ne tudnám elvállalni a műhellyel kapcsolatos teendőket. - Köszönöm!
 - Ugyan, én köszönöm - nevetett fel öblös hangján, majd hirtelen egy hatalmas farkasvonyítás hallatszott, mire mindketten a szomszédos erdő felé kaptuk a fejünket. A napokban többször is lehetett hallani az állatokat, mégis most Sam arcára kiülő aggodalomból ki tudtam következtetni, hogy többről lehet szó, mint az élelemért kutakodó vadakról. - Ha megkérlek, bemennél Emily-hez? Én is jövök mindjárt - mondta úgy, hogy tekintetével még mindig az erdőt pásztázta, mintha keresett volna, vagy éppen látott volna valamit, nekem pedig eszem ágában sem volt ellenkezni vele.
A házba lépve becsuktam magam mögött az ajtót, majd próbáltam figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy nagy valószínűséggel a férfi belevetette magát a fák sűrűjébe, és rettentően bíztam abban, hogy nem lesz baja. Bár úgy tűnt, nem először tesz ilyet a bajba jutott állatokért, és Emily sem tűnt zaklatottnak vagy idegesnek, mikor férje holléte után érdeklődött. Így én is igyekeztem jobb képet erőltetni magamra, majd a pult mögé lépve néhány zellerért nyúltam, miközben az indiánnő a húsokkal foglalatoskodott.
A múlthét sikerein felbuzdulva, erre a hétre is összehívta a baráti társaságot vacsorára, én pedig örömmel segítettem neki az előkészületekben. Mindketten szerettünk a konyhában serénykedni, és a társaság nagy része igazán bolondult a hasáért, így nem szerettem volna, hogy Emily-nek mindent egyedül kelljen csinálnia. Igaz, említette néhányszor, hogy a múltban rengetegszer ő főzött a fiúkra, és akkor még többet is képesek voltak elpusztítani.
 - Biztos, nem lesz semmi baj? - kérdeztem végül, ahogyan az ablakon kipillantva éppen ráláttam az egyre sötétedő erdőre. Aggódtam Sam-ért, az egyik legjobb barátommá vált a La Push-ban töltött idő alatt, és képtelen voltam elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy egyedül van kint. - Nem kellene utána menni, vagy valami?
 - Ne aggódj - lépett mellém Emily, akinek vonásai teljes nyugodtságot árasztottak. Eléggé szürreálisnak tartottam, hogy jobban aggódtam a férjéért, mint ő maga, bár tény, hogy ő sokkal jobban ismerte nálam. - Biztos csapdába esett az egyik állat, sajnos sokszor előfordul - magyarázta, én pedig hitetlenkedve horkantottam fel, hiszen az utóbbi időben egyre több városi buzdult fel és vette célba szegény állatokat.
 - Azt hinné az ember, ha ennyire közel él valaki a természethez, akkor megtanult már együtt élni a vadakkal - csóváltam meg a fejem, majd az összevágott zellereket belekotortam a saláta többi alapanyaga mellé a tálba. - Uhm, doktor Callahan hívott ma, Brian nem írta alá a papírokat, szóval mindenképpen bírósági ügy lesz belőle.
 - Oh, te jó ég! - Emily tekintete néhány másodperc alatt változott meg, ahogyan rám nézett, miközben igyekeztem palástolni az üggyel kapcsolatos aggodalmamat, hiszen nem a nappaliban játszó gyerekek füle hallatán szerettem volna kiborulni. - Így mennyi ideig tarthat a procedúra?
 - Azt mondta, hogy hónapokkal biztos számolnom kell - feleltem néhány pillanattal később, miután visszafogtam a kitörni készülő könnyeimet. Nem zokoghattam, és az lebegett a szemeim előtt, hogy az ügyvéd szerint győztesen kerülhetünk ki a perből. Előnyünkre válik, hogy a kizárólagos felügyeleti jogon kívül semmi mást nem szerettem volna, és sikerült az ügyvédnek néhány tanút is előkerítenie, akik az évek során látták, hogy Brian milyen agresszíven bánt velem. - Azt érzem, sosem lesz vége ennek. Úgy élem az életemet, hogy a hátam mögé pillantgatok, félve, hogy ránk talál. Anya leánykori nevét használom, befestettem a hajam és az ország másik felére költöztünk, mégis rettegek, hogy valamilyen úton ránk talál és bántani fogja Nate-t.
  - Megvédünk benneteket, a törzs egy emberként áll mögöttetek és nem hagyjuk, hogy a közeletekbe férkőzzön. Megígérem!
 - Köszönöm, Emily, tényleg! Nem is tudom, hogy mi lenne velünk, nélkületek - néztem hálásan a fiatal nő szemébe, aki végül szorosan a karjai közé zárt, mígnem az idillt a sütő időzítőjének hangja zavarta meg.

06.

"Bármennyi közös időt szánt
 nekünk a sors, egy percet sem
 akartam elveszíteni belőle."

A városban sokkal gyorsabban sikerült elintéznem a tennivalókat, mint terveztem, így már a műhely nyitása előtt ott ácsorogtam a bejáratnál. Teljesen hülyének éreztem magamat, amiért hagytam, hogy Paul ennyire beférkőzzön a gondolataim közé. Emily szervezkedése pedig még egy lapáttal rá is tett az idegességemre. Nem voltam felkészülve, hogy ez valaha meg fog történni velem, és abszolút gyerekesnek tartottam a rajongásomat az indián férfiért, akivel néhány szónál többet nem beszéltem. 

Mégis minden szabad pillanatomban a szemem elé kúsztak markáns vonásai és lehengerlő mosolya, én pedig sokszor azt vettem észre, hogy vadalmaként vigyorgok a semmibe. Mély baritonját hallottam a fülemben, mintha csak mellettem lett volna, és egyik éjszaka még álmaim közé is bekúszott.
És énemnek legnőiesebb része vágyott a férfire, zsigereimben éreztem az elemi szintű vonzódást. Sosem tapasztaltam, hogy ennyire ösztönösen vágynék valakire, és annak ellenére, hogy egy válás kezdetén tartottam, mégis hagytam, hogy énemnek azon része, amelyik Paul-ért kampányolt, nagyobb teret kapjon.
 - Hé, mi újság? - zökkentett ki a gondolataim közül az egyik legkellemesebb hang a világon, mire éreztem, hogy gerincem mentén kellemes borzongás fut végig, és ajkaim automatikusan mosolyra húzódtak. Tekintetemet rá vezettem magas alakjára, és be kellett nedvesítenem az ajkaimat, ahogy végigfuttattam rajta a tekintetemet. Egy egyszerű, fekete farmert viselt, amely megfeszült izmos combjain, míg felsője, a hideg idő ellenére is, csak egy sötétkék pólóból állt, amely kiemelte kidolgozott izmait. Lábait egy bakancsba bújtatta, egyik kezében pedig ott szorongatott egy bőrdzsekit, bár egyáltalán nem látszott rajta, hogy fázna. - A kocsidért jöttél? - kérdezte mosolyogva, szemeiben egészen különös fény csillant, ahogy rám nézett.
 - Uh, igen - feleltem, miután megtaláltam a hangomat.
 - Oké, gyere - tárta ki előttem a garázsnak az ajtaját, én pedig lassan beléptem az olajtól bűzlő helyiségbe.
A garázs és az irodák között egy vékony folyosó húzódott, amelynek üveg borításán át ráláthattam a szerelők által használt helyiségben sorakozó autókra. Ott állt közöttük az enyém is, ám ahelyett, hogy a jármű felé vettük volna az irányt, Paul céltudatosan az irodája felé terelt.
A helyiségben egy hatalmas íróasztal kapott helyet, melyen papírkupacok tornyosultak. Az asztal mögött egy kényelmes szék árválkodott, míg a fal mellett egy kanapé, a szoba másik oldalán pedig egy szekrény húzódott. A férfi az íróasztalhoz lépve a felső fiókból kivette az autómnak a kulcsát, majd hosszú ujjain megpörgette azt, az arcomra pedig önkéntelenül is mosoly húzódott.
Ahogy ott álltunk az aprócska helyiségben, ismét éreztem azt a zsigeri vonzódást, amely egyre közelebb és közelebb akart taszítani az indián férfihoz, és mire feleszméltem, tettem néhány tétova lépést az irányába. Elképesztően helyes volt, és önmagamat meghazudtolva, legszívesebben karjai közé vetettem volna magamat. Éreztem az alhasamban egy kellemes bizsergető érzést, és ajkamba kellett harapnom, ahogy tekintetemmel kidolgozott testét vizslattam.
Akartam őt, de még mennyire.
Ösztönösen vonzódtam hozzá, és nem érdekelt semmi más, csak hogy olyan közel kerüljek hozzá, amennyire fizikailag lehetséges.
 - Alá kellene írnod a papírokat - bökött egy barna mappára, habár szavai csak pillanatokkal később nyertek értelmet. Megbabonázva figyeltem, ahogyan egy fekete tollért nyúl, majd felém tartva megvárta, míg odalépek és ujjaimat az övéhez csúsztatom. Ahogy bőrünk találkozott, apró szikrák pattogtak az érintkező felületnél, és elemi erővel söpört végig rajtam a kellemes érzés. Ajkai mosolyra húzódtak, ahogy közelebb hajoltam hozzá, így megérezve a kellemes mentol illatát, melyet árasztott. - Itt - mutatott egy vékony vonalra a papíron, mire oda sem pillantva firkantottam oda a nevemet, majd ejtettem le a tollat az asztalra.
Ekkor pedig nem emlékszem, hogy én hajoltam közelebb hozzá, vagy ő húzódott felém, esetleg mindketten egyszerre mozdultunk, de a következő pillanatban megéreztem puha ajkait a sajátjaimon. Úgy csókoltam, mintha az éltető levegőt jelentenék az ajkai, miközben karjaival egyre közelebb húzott magához, hogy aztán egy könnyed mozdulattal, átemeljen az asztalon. Először nem is realizáltam a történteket, csak hagytam, hogy végtagjaim önálló életet élve körbeöleljék. Ajkaival úgy mozgott az enyémeken, mintha mindig is összetartoztak volna, majd mikor egy szusszanásnyi időt hagyva eltávolodtunk egymástól, eszméletlenül hiányérzetem támadt. Forró ujjai könnyűszerrel csúsztak be a pulóverem alá, hogy aztán csípőmön megállapodva belém markolhasson. Vágytól remegő kezeim pólója alját markolták, a következő pillanatban pedig ki is bújtattam a ruhadarabból.
Kockái és mellizma erőteljesen rajzolódtak ki a bőre alatt, én pedig teljesen a hatása alá kerülve húztam rajtuk végig az ujjaimat. Mosolya levakarhatatlan volt az arcáról, én pedig közelebb hajolva hozzá, apró puszikkal hintettem be felsőtestét. Ujjaival már régen a melltartóm kapcsainál járt, ám mielőtt megszabadított volna a fehérneműtől, előbb pulóveremből bújtatott ki.
Melleim akaratosan feszültek neki a puha anyagnak, majd ahogyan lehullottak rólam a pántok, hatalmas kezeit a mellkasomra helyezte. Bimbóim a vágytól megkeményedve nyomódtak meleg tenyerének, majd ahogy lassan ajkai közé fogta az egyiket és lassan megszívta, egy halk sóhaj szökött ki az ajkaim közül. Miközben kezeim már nadrágját gombolták ki, ő úgy játszott a melleimmel, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, én pedig kegyetlenül élveztem. Ajkai végül visszataláltak az enyémekhez, és ha lehet, még az előzőnél is hevesebben csókoltam meg. Ahogy ujjaim bokszerének korcát érintették, majd az anyag alá jutva, finomkodás nélkül rámarkoltam ágaskodó hímtagjára, hatalmas morgás tört fel a torkából.
Élveztem, hogy én váltom ki ezt belőle, és ahogyan kiült a gyönyör az arcára, mikor kezemet lassan mozgatni kezdtem, még több magabiztossággal öntött el. Nem tudok mást mondani rá, mint hogy gyönyörű volt, ahogy izmait megfeszítve próbálta késleltet a gyönyört, majd minden erejét összeszedve nadrágomhoz nyúlt, és pillanatokkal később megéreztem, ahogy forró ujjai a csiklómnak nyomódnak. Lassan körözni kezdett, majd ujjaival bejáratomhoz nyúlva, óvatosan felcsúsztatott kettőt. Hátam ívbe feszült a kellemes érzésre, majd egyre több nyögés szakadt fel belőlem, ahogy pumpálni kezdett.
Mindketten hajszoltuk a gyönyört, ám az utolsó pillanatban kihúzta belőlem ujjait, majd a nadrágom széléhez nyúlva leügyeskedte róla a ruhadarabokat és lábaim közé pozicionálta magát. Ajkaink mohón falták egymást, majd ahogy belém csúszott, úgy törte meg az idillt a nyögésem.
Feszített, mégis a legkellemesebb érzés volt, ahogyan egyre gyorsuló tempóval mozogni kezdett. Nyikorgott alattam az asztal, ahogy lökései elértek egy állandósult tempót, én pedig ujjaimat a hátába vájva kerültem egyre közelebb a csúcshoz. Aztán ahogy gyorsított, ajkaimmal nyakát kezdtem csókolgatni. Éreztem, ahogy izmai megfeszülnek, miközben alhasamban egyre jobban erősödött a gyönyör okozta bizsergés, majd amint egy újabb lökéssel csúszott belém, úgy robbantunk mindketten. Fogaimat a vállába mélyesztettem, miközben ő egy állatias morgás kíséretében szorított magához.
 - Huh, ez... huh - motyogtam pillanatokkal később, miközben az orgazmustól kábán pillantottam rá. Életem legjobb szeretkezésében volt részem, és ahogyan feltérképezte, még mindig meztelen testem, rájöttem, hogy ő sem bánta meg a történteket.
 - Tudom - vigyorodott el, majd közelebb hajolva egy lágy csókot nyomott az ajkaimra. - Pedig esküszöm, minden hátsószándék nélkül hívtalak az irodába.
 - Én pedig minden hátsószándék nélkül jöttem ide - pillantottam rá, majd ruháimért nyúlva kezdtem el magamra venni a darabokat. - Vagyis el szerettelek volna hívni ebédelni - haraptam az ajkaimba, miközben kissé félve pillantottam fel rá. - De persze, ha dolgod van, vagy nem szeretnéd, akkor megértem - magyaráztam egyből, és lényemnek egy egészen kis része bízott abban, hogy az előbbi jelenet után, nem fog visszautasítani.
 - De, nagyon szívesen - válaszolt végül, miután mindketten rendbe szedtük magunkat. - Feltéve, ha én állom - nézett rám komolyan, mire egy aprót bólintottam, és igyekeztem palástolni a pirulásomat.
A garázsban végül az autómhoz mentünk, és Paul szemtelenül vigyorogva dobta felém a kulcsokat, így míg én elfoglaltam a helyemet a volán mögött, ő kinyitotta az ajtót, hogy ki tudjak állni. Igaz, jó néhány pillanatba telt, mire visszaállítottam az ülést és a kormányt a helyére, majd amint felbőgött a motor, mosoly kúszott az ajkaimra. Nyoma sem volt annak az akadozó hangnak, és miután Paul elfoglalta mellettem a helyét, hálásan fordultam hozzá.
 - Köszönöm, egy isten vagy - céloztam a javításra, mire széles vigyorral az arcán, óvatosan megvonta a vállait.
 - Nem tesz semmit, örülök, hogy segíthettem - mondta végül, mikor ráhajtottam a Forks felé vezető útra. - Remélem tudod, hogy nem minden nővel szokott így végződni a javítás. Mármint tényleg szeretnélek megismerni.
Hangja őszintén csengett, és a történtek után hinni is szerettem volna neki, annak ellenére, hogy egy vészvillogó bekapcsolt elmém eldugott részén. Valamilyen különös oknál fogva, éreztem, hogy nem Paul fog bántani. Ahogyan rám emelte mandulavágású szemeit, úgy csillogott, ahogy Brian esetében, az együtt töltött évek alatt, sosem tapasztaltam. Alig ismertem, mégis feltétel nélkül megbíztam benne, és őszintén rettegtem attól, hogy őt is magammal rántom abba a zűrzavarba, amiben éltem.
Mégis, lényemnek egészen naiv és romantikus része vágyott Paul-ra, sokkal jobban, mint szabadott volna. Én pedig voltam annyira önző, hogy fejest ugorjak ebbe és várjam, hogy mi sül ki ebből az egészből.
  - Én is szeretnélek megismerni.