11.

"A köteléket, amely összefűz minket,
nem szakíthatta el sem a szétválás,
sem a távolság, sem az idő."

Jócskán benne jártunk a délutánban, mikor az utolsó bútorlapokat rejtő dobozok is elfoglalták ideiglenes helyüket a garázsban. Igaz, a pakolás részéhez egyáltalán nem szóltam hozzá, hiszen Paul egyedül is könnyűszerrel emelgette a darabokat, míg én inkább csak a pick up platóján ácsorogva figyeltem, ahogyan megfeszített izmai átrajzolódnak a pólóján. 

 - Remélem, tetszik, amit látsz - hangja vidáman csengett, ahogyan elhaladt előttem, tekintetem pedig önkéntelenül is követte minden mozdulatát. 

 - De még mennyire - kiáltottam utána, miközben szemeimet formás fenekén járattam. Számomra maga volt a tökéletes férfi, és egyáltalán nem féltem kifejezni ezt, hiszen vele még a gátlásaimtól is könnyebben sikerült megszabadulnom. Olyan volt, mintha mindig is rá vártam volna, az elmúlt hetekben pedig be is bizonyosodott, hogy ő a másik felem. - Hé, szeretlek - motyogtam, mire mozdulata megakadt az újabb doboz levétele közben. 

Nem állt szándékomban kiejteni az egyik legszebb szót, ugyanakkor érzéseim a férfi iránt napról napra, pillanatról pillanatra csak fokozódtak bennem. Hirtelen bukkant fel az életünkben, és ragadott magával, melynek eredményeként, alig egy hónap ismertség után, menthetetlenül és visszavonhatatlanul beleszerettem. Sosem éreztem még ennyire intenzíven, hogy csodálnék és rajonganék valakiért, és azt a biztonságérzetet, melyet féltő karjai között tapasztaltunk Nate-el, csak jobban megerősített ebben.
Nem tudtam, hogy egy normális és stabil kapcsolat hogyan működik, de azt igen, hogy Paul egy olyan ember, akire kérdés nélkül bíznám magunkat, és élném le vele az életemet.
 - Mondd még egyszer - kérte, miközben egy könnyed mozdulattal felugrott mellém.
 - Szeretlek - hangom határozottabban csengett hirtelen jött bátorságomnak köszönhetően, melyet tetézett az is, hogy Paul egészen közel húzódott hozzám.
Hatalmas kezeit derekamon pihentette, majd egy apró rántással magához húzott. Ajkain boldog mosoly játszott, ahogyan közelebb hajolt, végül pedig én szüntettem meg a közöttünk levő csekély távolságot azzal, hogy lábujjhegyre álltam.
Csókja olyan volt, mint az éltető levegő, és szinte úgy tapadtam hozzá, mintha az életem múlna rajta. Ledöbbentett, hogy csókjaink minden alkalommal az előzőt is képesek voltak felülmúlni, és eszméletlen hiányérzetem támadt, mikor nem érezhettem puha ajkait a sajátjaimon. Mindig is elcsépeltnek tartottam, de egyszerűen éreztem, ahogyan szikrák pattognak közöttünk, majd kellemes melegség jár át.
 - Én is szeretlek - húzódott el lassan, ajkaimon pedig levakarhatatlan vigyor csücsült. Homlokát az enyémnek döntve álltunk még néhány percig az autón, végül pedig egy éles dudaszó kényszerített minket arra, hogy eltávolodjunk a másiktól.
Az útról Jared autója kanyarodott le, majd állt meg közvetlenül Paul pick upja mögött, miközben mi is lemásztunk addigi helyünkről. A volán mögött ülő férfi széles vigyorral az arcán integetett felénk, később pedig néhány megjegyzéssel is kommentálta az előbb látottakat. Elképesztően gyerekesen viselkedett, ami sokszor megmosolyogtatott, ugyanakkor rövid barátságunk alatt megtanultam könnyen és hatásosan kezelni a beszólásait, ez alkalommal sem történt másképp. Paul pedig hangos nevetéssel és a homlokomra adott puszival értékelte, hogy pillanatok alatt képes voltam a földbe döngölni egyik legjobb barátját.
 - A gyerekek? - kérdeztem végül az újonnan érkezőtől, hiszen a délelőtt folyamán rá volt bízva a két kicsi, az autóban viszont nyomuk sem volt.
 - Mindjárt hozza őket Kim és Emily, csak megálltak Sue-nál - tájékoztatott Jared, mire egy aprót bólintottam, majd a ház felé indultam.
Jared feltűnése emlékeztetett, hogy hamarosan kezdődik a Seth tiszteletére rendezett tábortüzes esemény, így a fiúkat az udvaron hagyva készülődésre adtam a fejem. A napközben viselt lenge jumpsuitot egy farmernadrágra cseréltem, felsőm pedig egy fehér pólóból és egy túlméretezett kockás pulóverből állt. Kontyba kötött hajamat kiengedtem, és néhány gyors mozdulattal átfésültem, végül pedig lófarokba kötöttem.
Nate ruhái közül egy vastagabb pulóvert emeltem ki a szekrényből, mert bár a napsugarak még kellemesen meleg hőmérsékletet biztosítottak, az óceán partján este már közel sem ígértek ennyire jó időt. A nappaliban Paul bőrdzsekijét is magamhoz vettem, bár farkas mivoltjának köszönhetően szinte sosem volt rá szüksége.
Az alig néhány perces átöltözésem alatt befutottak a lányok is gyerekekkel, akik hangos zsibajjal ugráltak a fiúk körül. Mérhetetlen boldogság járt át, ahogyan a verandára kilépve láttam, amint a kacagó Nate Paul karjai között magyaráz a délelőtti játékukról, a férfi pedig minden szavát falta. Kétségtelen, hogy szerették egymást, és Paul sokkal jobban értett a kisfiúhoz, mint a biológiai apja.
 - Anya! - kiáltott a boldogságtól csillogó szemű Nate, amint észrevett, így én gyorsan hozzáléptem és hatalmas puszit nyomtam üdvözlésképpen az arcára. - Kim nénitől kaptunk fagyit - újságolta teljes beleéléssel, bizonyítékként pedig kissé maszatos arca szolgált.
 - Remélem, megköszönted Kim néninek - pillantottam az említett szőkeségre, aki az újfajta megnevezés hallatán pírba borult arccal szemlélt. Élvezte, hogy a gyerekek nagynénjükként kezelték, mert bár, nekik még nem érkezett el az ideje a családalapításnak, könnyen mély kapcsolatot alakított ki a kicsikkel. - Milyen volt a játék? - fordultam a gyerekek felé, hiszen a beszámolójuk nagy részéről lemaradtam.
 - Már elmeséltem Paul-nak - Nate pimasz megjegyzésének hatására a kis társaságunkon halk nevetés futott végig. Anyai énemnek egy egészen kicsiny része sértődötten gubbasztott a sarokban, amiért a kisfiam pillanatok alatt lecserélt a férfire, mégis a nagyobbik része úgy vigyorgott, mint a vadalma, amiért ennyire elfogadta Paul-t az életünkben. - De a fagyi nagyon finom volt - toldotta még meg, a végén pedig én is utat engedtem a nevetésemnek, miután Emma is szótlanságba burkolózott.

§§§

A ropogó tűz körül ücsörögve hangos nevetés törte meg az éjszaka csendjét, miközben az én ajkaim is széles vigyorra húzódtak. Seth és Jared az este folyamán régi történetek felelevenítésével szórakoztattak bennünket, a szám pedig már fájt a nevetéstől. Úgy tűnt, képtelenek kifogyni a szóból, és szinte kötelességüknek érezték, hogy minden múltbeli eseményt, mellyel lejárathatják Pault-t, megosszanak velem. Teljesen más oldaláról ismerhettem meg az új életünk fontos szereplőit, és egyszerűen hihetetlennek tartottam, hogy az újonnan bemutatott falkatagokkal is könnyen megtaláltam a közös hangot. 

Seth bohókás volt és nagyszájú, mentalitásban sokkal közelebb állt Jared-hez és Quil-hez, mint a többiekhez. Ő volt a legfiatalabb, mely megmutatkozott abban is, hogy Sam, Paul és Jacob a legtöbb történet közben, mintegy megrovóan, ámde aggodalommal a szemükben tekintettek rá. Csodáltam ezt az összetartást, amely a falka tagjai között volt, és örültem, amiért én is a részese lehettem ennek. 

Jacob kicsit kilógott a társaságból, mégis az egyik oszlopos tagja volt. A rezervátumon kívül élte az életét már évek óta, ugyanakkor igyekezett annyi időt tölteni a társaival, amennyit csak tudott. Piszkosul fiatalnak tűnt ő is, mégis tekintélye és kiállása Sam-el vetekedett. Érezni lehetett közöttük némi feszültséget, ám az este folyamán egyetlen rossz pillantással sem illették egymást. 

Leah, a falka egyetlen női tagja azonban különbözőbb nem is lehetett volna a többiektől. Az este folyamán csendben ücsörgött, igyekezett eltávolodni tőlünk. Egyedül a testvérével, Seth-el váltott néhány szót, illetve a gyerekekkel társalgott. Viselkedése hideg volt és hűvös, ennek fényében pedig egyáltalán nem lepődtem meg, hogy ő távozott el elsőként.

 - Ne is foglalkozz vele, Leah ilyen - súgta oda Paul, ahogyan a sötétben eltűnő nő sziluettje után néztem. - Nehéz neki velünk lennie - tette még hozzá, mire egy aprót bólintottam és figyelmemet ismételten a társaságnak szenteltem. Jared elképesztően közel járt ahhoz, hogy túlfeszítse Paul-nál a húrt, amelyet végül néhány mondattal sikerült is megtennie. - Ne akard, hogy az erdőbe kergesselek. - Paul hangja fenyegetően csengett, még sosem hallottam, hogy így beszélt volna a barátjával, ugyanakkor hatásosságát illetően semmi kétség nem merült fel bennem. Jared azonnal visszavonulót fújt, és inkább könnyed társalgásba kezdett a mellette helyet foglaló Quil-el. 

 - Sosem említetted, hogy Quileute leszármazott vagy - Sam hangja hirtelen ért, tekintete pedig őszinte érdeklődést sugallt. A többiek lassan elcsendesedtek körülöttünk, még a kicsit távolabb játszó gyerekek és Seth is közelebb húzódtak. 

 - Mert én sem tudtam róla sokáig - feleltem a kérdő tekintetek láttán. - Nagyapám még kamaszkorában költözött el innen dédanyámmal, miután a dédapám meghalt. Sosem beszélt róla, anyám sem tudta, hogy innen származik - vontam meg óvatosan a vállaimat, miközben fejemet óvatosan Paul vállára ejtettem, ujjaimmal pedig a homokban ücsörgő Nate fejét simogattam. - A délután folyamán volt szerencsénk Billy-vel találkozni, és ő mesélt erről, hiszen szerette volna, ha tisztában vagyok a múltam minden részletével. Dédapám az akkori falka tagja volt, ő volt a legfiatalabb Ephraim Black falkájában.