12.

"Semmi másra nem tudtam
gondolni, csak arra, hogy
átölel."

A boldog és önfeledt hétvégét követően, a borús hétköznapok kegyetlen erővel rántottak vissza a valóságba. Nate csalódottan szemlélte az ablakon keresztül, ahogyan a kövér esőcseppek végiggurultak az üvegen, miután a szél erősen a ház felé terelte azokat. Hatalmas sóhajok szöktek ki aprócska mellkasából, amiért a délutánra szőtt tervei ismételten szertefoszlottak, mint ahogyan az előző napokban. Kedvetlen és szomorú volt, bent a lakásban pedig nehezen foglalta le magát. Jobb híján néhány matchbox és legó társaságában kuporodott le a szőnyegre, majd a műanyagokból szorgos építkezés árán garázst varázsolt a színes autóknak. 

A konyhapultra támaszkodva figyeltem, ahogyan homlokán apró ráncok jelentek meg a koncentrálás végett, ajkait pedig gondterhelten rágcsálta. Hiányzott neki a társaság, melyet Emma nyújtott számára, és az elmúlt hetek után, mikor minden napot együtt töltöttek, nem találta fel magát. Hiába próbálkoztam, hiszen imádtam vele játszani, mégsem tudtam pótolni a legjobb barátját. 

 - Hé, megjöttünk! - A bejárati ajtó hirtelen nyitódott ki, mire a szőnyegen játszó kisfiú felugrott és odaszaladt az újonnan érkezőkhöz. Paul szélesen mosolyogva ölelte magához Nate-t, miután levette magáról a vizes dzsekijét, majd apró puszikkal hintette be a kicsi fejét. - Nézd, ki jött látogatóba - fordult a vigyorgó Seth felé, a kisfiú pedig lelkesen ugrott a fiatal farkasfiú kezei közé. - Szia! - Paul lassan hozzám lépett, majd erős karjával magához rántott. 

Ajkai édesen becézgették az enyémeket, én pedig izmos karjai közé omlottam. Nyakát ölelve húzódtam közelebb hozzá, ujjaimat pedig rövidre nyírt fürtjei közé csúsztattam. Eszméletlenül hiányzott a közelsége, puha ajkai és forró ujjainak érintése. Szerettem, ahogyan egyetlen pillantásával felébreszti a gyomrom mélyén rejtőző pillangókat, amik az öngyilkosságukig hajszolva magukat várják a folytatást. Hihetetlen szinkron alakult ki közöttünk, sokszor pedig fel sem tűnt, hogy rezdüléseit az enyémek követték. 

 - Szia - suttogtam ajkaira, mire elmosolyodott. Néhány centimétert hátrált csak, egyik karját a derekamon pihentette, míg a másikkal a pulton levő mappáért nyúlt. - A válási papírok - mondtam, amit felnyitotta és tekintete a komor betűket pásztázta. Egyáltalán nem titkoltam el előle a múltamat, hiszen hittem abban, hogy egy kapcsolat alapja a bizalom, vele pedig olyan természetesnek tűnt, hogy megosztottam mindent. - Lassan találkozom az ügyvéddel. Öhm, nem jönnél el velem? 

 - De, persze - bólintott határozottan, végül rám emelte mandulavágású szemeit, amelyekben felcsillant valami egészen különös fény. Tartása feszültté vált, karjával szorosabban tartott, ajkai közül pedig egészen halk morgás tört fel. Dühös volt, melyet a válás okaként említett családon belüli erőszak váltott ki belőle, hiszen hiába volt tisztában a költözés előtti életemmel, leírva sokkal nagyobb hatást váltott ki mindenkiből. - Nem hagyom, hogy a közeletekbe férkőzhessen. Nem hagyom, hogy az életem két legfontosabb emberének baja essen egy pszichopata miatt. 

 - Szeretlek! - Olyan közel bújtam hozzá, amennyire lehetett, miközben igyekeztem visszatartani a kitörni készülő könnyeimet. Mérhetetlenül hálás voltam neki, amiért egy új életet mutatott meg számunkra, olyat, amire mindig is vágytam. Nate egy olyan példaképet kapott a személyében, amelyet mindig is érdemelt, és egy boldog és nyugodt gyermekkor várt rá. - Seth, néhány órát tudnál vigyázni Nate-re? - kérdeztem a kisfiúval játszó férfitől, a kicsi pedig lelkesen ugrált körülötte. Az indiánférfi értett a gyerek nyelvén, és hóbortos jellemével Nate egyik kedvenc, új barátjává vált. 

 - Persze, Missy, örömmel - mosolyodott el, én pedig hálám jeléül egy cuppanós puszit nyomtam az arcára. Sokszor nem tudom, mihez kezdtem volna a falka és a lányok nélkül; velük vált teljessé az életünk. 

Az ügyvéddel kivételesen az irodájában volt találkozóm, így Paul egy többszintes téglaépület előtt parkolt le Forks belvárosában. Az esős időre való tekintettel a környék kihalt volt, az autó elhagyása után pedig mi is futólépésben közeledtünk a fedett és fűtött épületbe. A portán egy kedves, idősebb nő ült, érkezésünkkor feljebb tolta a szemüvegét az orrán és barátságos mosollyal az arcán igazított bennünket útba. 

Doktor Callahan irodája a földszinten helyezkedett el, az ajtaja pedig nyitva várt bennünket. A hatalmas mahagóni íróasztala mögött ült, tekintetét szorosan a számítógép monitorján tartotta, miközben a nyomtató életre kelt és néhány újabb papírt hívott elő. Kopogásom zökkentette ki őt a munkából, mire mosolyt varázsolva az arcára, felállt és üdvözölt bennünket, majd hellyel kínált. Kissé feszengve foglaltam el az egyik széket vele szemben, miközben ölembe ejtettem a kezeimet. Idegességemben az ujjaimat piszkáltam, mire Paul óvatosan összefűzte a kezünket. 

Minden alkalommal, mikor az ügyvéddel találkoztam, hatalmas pánikhullám söpört végig rajtam, hiszen a találkozások azt jelentették, hogy egyre közelebb kerültünk a válási procedúra végéhez. Rettegtem, hogy Brian milyen hatással lesz rám, ha személyes találkozóra kerül sor, hiszen minden sejtem félt a férfitől. Rengetegszer hajtottam fejet az akaratának, mert képtelen voltam ellentmondani neki, ő pedig kihasználta ezt. Féltem, hogy ebben a szituációban is előtörnek belőlem a rossz emlékek, míg ő ismételten fölém kerekedik. Meg akartam szabadulni tőle, bármi áron, mégis a nyomasztó érzés a mellkasomban nem hagyott nyugodni. 

 - A férje ismételten visszautasította a békés megoldást. - Az ügyvéd nem kertelt, egyből a közepébe csapott, így esélyem sem volt tovább magamban agonizálni a lehetséges kimenetelről. Értékeltem a férfi nyíltságát, hiszen egyáltalán nem hagyott kétségek között, az első találkozásunk alkalmával már igyekezett felkészíteni a folyamat bukkanóira, emiatt pedig tisztában voltam a következő lépéssel. A bírósági tárgyalás elkerülhetetlen volt. - Az ügy kényességét tekintve a bíró minél hamarabbi időpontot igyekezett kijelölni, május elejére tűzte ki a tárgyalást. 

A szívem a torkomban dobogott, ahogyan Callahan kiejtette a szavakat, szédülni kezdtem. Alig három hetünk maradt májusig. 

 - Ez... uhm ez - Egyszerűen képtelen voltam egy épkézláb mondatot összerakni. Nem tudtam feldolgozni, hogy ennyire rövid időn belül megszabadulhatok Brian Collins-tól. Örültem, mert már látszott a procedúrának a vége, ugyanakkor éppen emiatt rettegtem. Nem tudtam, hogy mivel fog előállni, viszont azzal tisztában voltam, hogy ha engem el is veszít, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a legérzékenyebb ponton támadjon. Ismertem, és éppen emiatt tudtam, hogy Nate felügyeletéért folyó harc nem lesz szép. - Mennyi az esélye, hogy Nate velem marad? - A hangom remegett, szemeim előtt pedig könnyfátyol keletkezett, amint a legrosszabb verzió az elmém elé kúszott. Egyszerűen tisztában szerettem volna lenni az igazsággal. 

 - Én úgy gondolom, hogy nagy - felelte végül néhány hosszú, idegőrlő pillanattal később a férfi. - Az állam törvényei lehetővé teszik, hogy a kisfiút is meghallgassák a tárgyaláson. Ilyen esetekben a bíróság javarészt az anya javára szokta ítélni a gyermekek felügyeleti jogát.