00.

"La Push, cica, La Push"

Megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába, ahogyan az út mellett elhelyezett táblákat követve, rákanyarodtam a rezervátumba vezető útra. A hatalmas fenyőfák között szinte egy kis ösvénynek tűnt a főút, a fák mögött elterülő hatalmas óceánnak a hangja pedig a semmiből zúzta szét az erdőnek a csendjét. A vidáman éneklő madarakat felváltották az élelemért rikácsoló sirályok, a sziklának csapódó hullámok pedig mennydörgésként hatottak. Az ég egy egészen különleges, szürkéskék árnyalatot vett fel, az alacsonyan szálló felhőkből pedig óceán-illatú eső hullott alá. A köd egy kicsit lejjebb ereszkedett ugyan, de a környéket uraló zöld színt nem rejtette el. 

- Azt hiszem, megjöttünk - mormoltam félhangosan, hogy a hátsó ülésen bóbiskoló Nate figyelmét felkeltsem, mikor elhagytuk a La Push feliratot hirdető táblát. A hat éves kisfiú érdeklődve tornázta feljebb magát az ülésen, majd apró szemei felcsillantak, ahogyan a fák mögül lassan előbújt az óceán. - Tetszik? 

- Brian nagyon irigy lesz, ha megtudja, hogy játszhatok majd vízben - hangja a több órányi csend után végre boldogan csengett, ajkain pedig régen látott mosolya csücsült, miközben várta, észre veszem e a csapdát szavai mögött. - Ugye, Anya?

- Nate - sóhajtottam fáradtan, miközben gyorsan a fiúra pillantottam. Barna szemei lelkesen csillogtak, hosszú idő óta először boldogan nézett rám, így nem akartam ismét lerombolni a vágyait. - Ezt még megbeszéljük - feleltem inkább a nemleges válasz helyett, mire a győztesek ujjongásával ajándékozott meg, ahogyan elhaladtunk néhány apró ház mellett. 

- Melyik lesz a miénk? Mindegyik tök egyforma - kérdezte pillanatokkal később, mire halkan felnevettem, hiszen teljes mértékben igaza volt.

- Ez lesz az - böktem egy barátságos épületre, miközben lassan leparkoltam a ház előtt, melynek udvarán még ott állt az eladást hirdető tábla, igaz egy matricát is rábiggyesztett az ingatlanos, mely szerint már elvesztette az aktualitását a hirdetés. - Gyere, nézzük meg. - Nate lelkesen rohant a hatalmas teraszig, majd arra a néhány lépcsőfokra felugrálva, az ajtónál ácsorogva várta, hogy elkezdjük az új életünket.