 |
| "Ha nem lenne sötét, so- se látnánk a csillagokat." |
A parton töltött délutánból végül parton töltött este lett, hiszen még sötétedéskor is igazán kellemes idő volt, a gyerekek pedig a világért sem akarták kihagyni a naplementének a mesés látványát. Így mikor hazaindultunk, már jócskán közeledtünk a tíz órához, aminek köszönhetően Nate az autóban elaludt.
Nem laktunk messze a parttól, talán öt perces lehetett az út, azonban annyira elfáradt, hogy a házhoz érve sem ébredt fel. Így óvatosan kikapcsoltam a biztonsági övét, majd karjaimat apró mellkasa köré fonva öleltem magamhoz, és emeltem ki a járműből. A teraszon egy kicsit nyöszörgött ugyan, amíg fél kézzel ügyeskedve kinyitottam a bejárati ajtót, bent azonban még arra sem ébredt meg, hogy belerúgtam az ágya mellé épített legóházba, ami így néhány nagyobb darabra esett szét.
- Oh, hogy az a.. - szitkozódásomat még éppen sikerült visszafognom, majd lassú mozdulattal az ágyába helyeztem a békésen szuszogó kis srácot. - Jó éjszakát, kincsem! - Suttogásom az üres házban hangosabbra sikeredett, mint szerettem volna, azonban Nate már annyira mélyen aludt, hogy a "jó éjt puszimra" sem rezzent meg. A szobájának az ajtajából aztán egy utolsó pillantást vetettem még rá, és elmosolyodtam, ahogyan az egyik nagyobb méretű játékkatonáját magához ölelve változtatott a helyzetén.
Az ajtót résnyire nyitva hagytam magam mögött, hiszen még egészen gyakran előfordult, hogy Nate az éjszaka közepén felébredt, így akadály nélkül tudott átjönni hozzám, ha szüksége volt rá.
A konyhába lépve végül a szekrényből elővettem egy boros poharat, majd a hűtőből kiemeltem a palackot - szükségét éreztem egy finom vörösbornak. A pultra helyezett táskámból végül előhalásztam az ügyvédtől kapott papírokat, aztán a pohárral és a papírkupaccal a kezemben, kiültem a teraszra.
Még kellemesen meleg idő volt kint, illetve a kinti lámpafény sem zavarta annyira Nate-t, mintha a nappaliban kapcsoltam volna fel, így jobbnak láttam a kinti bútorra befészkelni magamat.
Lábaimat kibújtattam a papucsomból, majd felhúztam magam alá őket, és egy pokrócot terítettem az ölembe.
Az ügyvéd megkért, hogy hagyjak magamnak egy kis időt, azonban képtelen voltam másra gondolni, csak a táskámban megbújó papírokra. A többségük a lehetőségeimet taglalta, hiszen a családon belüli erőszak miatt nagy esély volt arra, hogy megkapjam a távol tartási végzést Brian ellen. Viszont a Nate felügyeletéért és a válásért folyó harc már nem ígérkezett ennyire szépnek.
Tudtam, hogy nem fog könnyen belemenni abba, hogy aláírja a papírokat, hiszen a tulajdonának tekintett. Birtokolni akart, és irányítani, akár csak a jól menő cégét. A fejében az a kép élt, hogy tökéletességének nincsen határa, és ehhez a mosolyogva bólogató feleségére és a kisfiára volt szüksége. Egy olyan családra, akiket bábukként irányíthat, és fegyelmezhet, ha valami nem az ő akarata szerint történik. És éppen emiatt, tisztában voltam azzal, hogy a lehető legjobb ügyvédeket fogja felkérni, és azt a támadási pontot fogja választani, ami neki ugyan nem jelentett semmit, de nekem annál többet. A kisfiamat.
Azt pedig végképp nem engedhettem, hogy Nate a karmai közé kerüljön, nem engedhettem, hogy bántódása essen. Nem hagyhattam, hogy Nate az apjához kerüljön, mert abba belehalnék.
- Mibe keveredtél, Missy? - tettem fel magamnak a költői kérdést, miközben igyekeztem eltüntetni az arcomon végigfolyó könnycseppeket.
Egy hűvösebb fuvallat végül arra késztetett, hogy összeszedjem a papírokat és én is lefeküdjek, bár a fejemben cikázó gondolatok miatt, aludni még néhány óráig biztosan képtelen leszek.
Ekkor azonban az erdő felől neszezés hangjára lettem figyelmes, amit az egyre jobban felerősödő szélnek tudtam be. Hallottam, ahogy az óceán felől érkező levegőáramlat megrázza a bokrokat, és belekap a fák lombkoronájába, miközben egy-két vékonyabb ág is hangosan reccsent. Végül pedig, egyre több és több gallytörést lehetett hallani, majd egy hangos vonyítás szelte át az erdőt.
Úgy látszik, nem csak a szél, hanem az erdőben élő állatok is magukhoz tértek, és ahelyett, hogy megijedtem volna, a következő, kicsit közelebbről érkező vonyítás valamilyen beteges oknál fogva, nyugalommal töltött el.
Nem laktunk messze a parttól, talán öt perces lehetett az út, azonban annyira elfáradt, hogy a házhoz érve sem ébredt fel. Így óvatosan kikapcsoltam a biztonsági övét, majd karjaimat apró mellkasa köré fonva öleltem magamhoz, és emeltem ki a járműből. A teraszon egy kicsit nyöszörgött ugyan, amíg fél kézzel ügyeskedve kinyitottam a bejárati ajtót, bent azonban még arra sem ébredt meg, hogy belerúgtam az ágya mellé épített legóházba, ami így néhány nagyobb darabra esett szét.
- Oh, hogy az a.. - szitkozódásomat még éppen sikerült visszafognom, majd lassú mozdulattal az ágyába helyeztem a békésen szuszogó kis srácot. - Jó éjszakát, kincsem! - Suttogásom az üres házban hangosabbra sikeredett, mint szerettem volna, azonban Nate már annyira mélyen aludt, hogy a "jó éjt puszimra" sem rezzent meg. A szobájának az ajtajából aztán egy utolsó pillantást vetettem még rá, és elmosolyodtam, ahogyan az egyik nagyobb méretű játékkatonáját magához ölelve változtatott a helyzetén.
Az ajtót résnyire nyitva hagytam magam mögött, hiszen még egészen gyakran előfordult, hogy Nate az éjszaka közepén felébredt, így akadály nélkül tudott átjönni hozzám, ha szüksége volt rá.
A konyhába lépve végül a szekrényből elővettem egy boros poharat, majd a hűtőből kiemeltem a palackot - szükségét éreztem egy finom vörösbornak. A pultra helyezett táskámból végül előhalásztam az ügyvédtől kapott papírokat, aztán a pohárral és a papírkupaccal a kezemben, kiültem a teraszra.
Még kellemesen meleg idő volt kint, illetve a kinti lámpafény sem zavarta annyira Nate-t, mintha a nappaliban kapcsoltam volna fel, így jobbnak láttam a kinti bútorra befészkelni magamat.
Lábaimat kibújtattam a papucsomból, majd felhúztam magam alá őket, és egy pokrócot terítettem az ölembe.
Az ügyvéd megkért, hogy hagyjak magamnak egy kis időt, azonban képtelen voltam másra gondolni, csak a táskámban megbújó papírokra. A többségük a lehetőségeimet taglalta, hiszen a családon belüli erőszak miatt nagy esély volt arra, hogy megkapjam a távol tartási végzést Brian ellen. Viszont a Nate felügyeletéért és a válásért folyó harc már nem ígérkezett ennyire szépnek.
Tudtam, hogy nem fog könnyen belemenni abba, hogy aláírja a papírokat, hiszen a tulajdonának tekintett. Birtokolni akart, és irányítani, akár csak a jól menő cégét. A fejében az a kép élt, hogy tökéletességének nincsen határa, és ehhez a mosolyogva bólogató feleségére és a kisfiára volt szüksége. Egy olyan családra, akiket bábukként irányíthat, és fegyelmezhet, ha valami nem az ő akarata szerint történik. És éppen emiatt, tisztában voltam azzal, hogy a lehető legjobb ügyvédeket fogja felkérni, és azt a támadási pontot fogja választani, ami neki ugyan nem jelentett semmit, de nekem annál többet. A kisfiamat.
Azt pedig végképp nem engedhettem, hogy Nate a karmai közé kerüljön, nem engedhettem, hogy bántódása essen. Nem hagyhattam, hogy Nate az apjához kerüljön, mert abba belehalnék.
- Mibe keveredtél, Missy? - tettem fel magamnak a költői kérdést, miközben igyekeztem eltüntetni az arcomon végigfolyó könnycseppeket.
Egy hűvösebb fuvallat végül arra késztetett, hogy összeszedjem a papírokat és én is lefeküdjek, bár a fejemben cikázó gondolatok miatt, aludni még néhány óráig biztosan képtelen leszek.
Ekkor azonban az erdő felől neszezés hangjára lettem figyelmes, amit az egyre jobban felerősödő szélnek tudtam be. Hallottam, ahogy az óceán felől érkező levegőáramlat megrázza a bokrokat, és belekap a fák lombkoronájába, miközben egy-két vékonyabb ág is hangosan reccsent. Végül pedig, egyre több és több gallytörést lehetett hallani, majd egy hangos vonyítás szelte át az erdőt.
Úgy látszik, nem csak a szél, hanem az erdőben élő állatok is magukhoz tértek, és ahelyett, hogy megijedtem volna, a következő, kicsit közelebbről érkező vonyítás valamilyen beteges oknál fogva, nyugalommal töltött el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése