 |
| "Hihetetlen, micsoda különbség van aközött, hogy olvasol valamiről, a moziban látod, vagy személyesen megtapasztalod." |
Agytekervényeim megállás nélkül zakatoltak, ahogyan az utolsó néhány szót is kiejtette az ajkain, majd a horizontról arcomra kapta a pillantását. Kétségtelenül a reakciómat figyelte, miközben résnyire elnyílt ajkaim közül egy "oh" hangot sikerült kipréselnem.
Nem voltam hülye, hogy megértsem a történet valódi lényegét és a mögötte húzódó vallomást, ugyanakkor kellett egy kis idő míg minden porcikámban tudatosult és összeállt minden.
Értelmet nyert minden az elmúlt hetekből, melyekre az információhiány miatt magamtól próbáltam magyarázatot adni. Már tudtam, hogy nem pusztán hóbortból hivatkoztak a társaságukra falkaként, hanem azért, mert tényleg azok voltak. Az erdőben bolyongó állatoktól azért nem féltek, mert a hozzájuk közelállók járőröztek farkas alakjukban. Az egyre gyakrabban hallható vonyítások is jelzésként szolgáltak a beavatottak számára, és ahogy Sam délután bevetette magát a sűrű fák közé, nem szórakozásból tette. Adottságuk különleges volt, és hihetetlen, mégis mélységes csodálattal tekintettem létezésükre, hiszen a törzs és az emberek védelmére szentelték az életüket.
- Farkas vagy - nyögtem ki végül teljesen elvarázsolva, miközben hatalmas sóhaj szakadt fel belőle. Egyáltalán nem azt a reakciót mutattam, amely normális lett volna ebben az esetben, mégsem éreztem félelmet és hitetlenkedést. Valamilyen különös oknál fogva egy cseppnyi kétely sem merült fel bennem a történet és létezésük valódiságának kapcsán. A félelem és rettegés helyett pedig az eddig érzett biztonság csak fokozódott, és minden sejtemre nyugodtság szállt, hiszen hatalmas farkasokat tudhattam magam mellett. - Meg-megmutatnád? - kérdeztem végül, ajkaimra pedig őszinte és boldog mosoly ült.
Hitetlenkedve felnevetett, végül kissé félve, de közelebb hajolt és lágy csókot lehelt az ajkaimra. Nyoma sem volt az addig érzett feszültségnek, melyet a titok, aztán a reakciómra való várakozás okozott.
Addigi helyünkről végül visszaereszkedtünk a puha homokba, Paul pedig egy utolsó pillantás után a sziklák mögé hátrált. Halk neszezés hangját lehetett hallani, végül pedig egy hangosabb puffanás törte szét a körülöttünk honoló csendet. A szívem a torkomban dobogott, ahogyan óvatosan lépkedtem a férfi által hagyott lábnyomokon, miközben minden mozdulatommal szinkronban dobbanás hallatszott.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem rettentem meg a felbukkanó, hatalmas farkastól, hiszen egyáltalán nem arra számítottam, hogy az állat feje az enyémmel lesz egy magasságban. Óriási volt, én pedig egy aprót hátráltam piszkos barna színű állattól. Cselekedetem hatására ő is megtorpant, nem araszolt hatalmas mancsival felém, ugyanakkor fekete szemével az enyémet kereste. Úgy csillogott, mint Paul emberi alakjában, és több érzelmet is rejtett, így végül lassan és remegve, de kinyújtottam felé a kezemet. Közelebb lépett, ujjaimat pedig óvatosan helyeztem a fejére és lágyan végigtúrtam a puha szőrszálak között. Meglepően selymes volt a bundája, és egyszerűen vonzott magához a farkas alakja, így végül teljesen közel merészkedtem hozzá, ő pedig gyomrom és mellkasom területére fúrta hatalmas kobakját. Élvezte, ahogyan ujjaimmal lágyan cirógatom, én pedig teljesen a varázsa alá kerültem.
Csodálatos volt.
- Milyen puha a bundád - szólaltam meg végül kacagva, mire a farkas szájából is egy nevetés szerű morgás tört fel. Orrával megbökte a hasamat, ujjaimmal így abbahagytam a cirógatását, ám végül egy puszit nyomtam a kobakjára, mielőtt ismét a sziklák mögé húzódott volna. - Te sem tartod furának, hogy nem ijedtem meg? - kérdeztem halkan, miközben várakozóan nekidőltem a napsugaraktól még mindig langyos sziklának.
- Őszintén reméltem, hogy nem fogsz sikoltozva elmenekülni, de ennyire nyugodt viselkedésre nem számítottam - hallottam meg a mély baritonját, néhány másodperccel később pedig felöltözve, emberi alakjában megjelent előttem és erős karjaival közel húzott magához.
- Valami baj van velem?
- Dehogyis - mosolyodott el, minek hatására szája sarkában gödröcskék jelentek meg. - Erős, bátor és csodálatos nő vagy, aki a világ legijesztőbb fenevadjaival is képes lenne félelem nélkül elbánni. A törzshöz tartozol, tudtad, hogy nem eshet bántódásod.
Szavai olyan erővel csapódtak nekem, akár a távolban a hullámok a sziklafalnak. Szemei csillogtak a boldogságtól, és én is mérhetetlenül boldog voltam, ha lehetett volna, már a szívem áttörte volna a szegycsontomat, olyan hévvel kalimpált. Tudtam, hogy a karjai közt nemcsak én, hanem Nate is biztonságban érezheti magát, ugyanakkor a rezervátum is az otthonunkká vált. Már nem tudtam magunkat elképzelni a nyüzsgő nagyvárosban, ahol sziréna szóval kel és fekszik az ember. Itt az emberek tényleg ismerték és szerették egymást, nem volt semmi hátsószándék abban, ha reggelente a boltban vagy Sue-nál a hogylétünk felől érdeklődtek. Nem kellett aggódnom, ha Nate egyedül játszott az udvaron, mert nem bánthatta senki. A legfontosabb pedig, hogy hosszú évek után először Nate átaludta az éjszakákat és nem kelt fel a rémálmaitól izzadtan és sikoltozva. Nyugodt volt és boldog, én pedig örültem, amiért végre olyan otthont teremthettem neki, melyet mindig is érdemelt.
A házhoz visszaérve a társaság érdeklődve figyelte, ahogyan egymásra vigyorogva átlépjük a küszöböt, majd Sam pillantására Paul egy egészen aprót bólintott. Tudtam a titkukat, így már egészen más minőségben ücsörögtem közöttük, és eltűnt az utolsó cseppje is annak, hogy idegennek éreztem magunkat.
- És nem félsz? - kurjantotta el magát Jared, miközben Kim átölelte és a mellkasára hajtotta a fejét.
- Ugyan, olyan aranyos kiskutyától, mint te - vágtam vissza, mire a társaságon hangos nevetéshullám söpört végig, sőt Kim könnye még ki is csordult a hahotázástól. Jared sértődötten pillantott végig rajtunk, Embry pedig még egy pacsival is megajándékozott a beszólásomért.
- Farkas vagy - nyögtem ki végül teljesen elvarázsolva, miközben hatalmas sóhaj szakadt fel belőle. Egyáltalán nem azt a reakciót mutattam, amely normális lett volna ebben az esetben, mégsem éreztem félelmet és hitetlenkedést. Valamilyen különös oknál fogva egy cseppnyi kétely sem merült fel bennem a történet és létezésük valódiságának kapcsán. A félelem és rettegés helyett pedig az eddig érzett biztonság csak fokozódott, és minden sejtemre nyugodtság szállt, hiszen hatalmas farkasokat tudhattam magam mellett. - Meg-megmutatnád? - kérdeztem végül, ajkaimra pedig őszinte és boldog mosoly ült.
Hitetlenkedve felnevetett, végül kissé félve, de közelebb hajolt és lágy csókot lehelt az ajkaimra. Nyoma sem volt az addig érzett feszültségnek, melyet a titok, aztán a reakciómra való várakozás okozott.
Addigi helyünkről végül visszaereszkedtünk a puha homokba, Paul pedig egy utolsó pillantás után a sziklák mögé hátrált. Halk neszezés hangját lehetett hallani, végül pedig egy hangosabb puffanás törte szét a körülöttünk honoló csendet. A szívem a torkomban dobogott, ahogyan óvatosan lépkedtem a férfi által hagyott lábnyomokon, miközben minden mozdulatommal szinkronban dobbanás hallatszott.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem rettentem meg a felbukkanó, hatalmas farkastól, hiszen egyáltalán nem arra számítottam, hogy az állat feje az enyémmel lesz egy magasságban. Óriási volt, én pedig egy aprót hátráltam piszkos barna színű állattól. Cselekedetem hatására ő is megtorpant, nem araszolt hatalmas mancsival felém, ugyanakkor fekete szemével az enyémet kereste. Úgy csillogott, mint Paul emberi alakjában, és több érzelmet is rejtett, így végül lassan és remegve, de kinyújtottam felé a kezemet. Közelebb lépett, ujjaimat pedig óvatosan helyeztem a fejére és lágyan végigtúrtam a puha szőrszálak között. Meglepően selymes volt a bundája, és egyszerűen vonzott magához a farkas alakja, így végül teljesen közel merészkedtem hozzá, ő pedig gyomrom és mellkasom területére fúrta hatalmas kobakját. Élvezte, ahogyan ujjaimmal lágyan cirógatom, én pedig teljesen a varázsa alá kerültem.
Csodálatos volt.
- Milyen puha a bundád - szólaltam meg végül kacagva, mire a farkas szájából is egy nevetés szerű morgás tört fel. Orrával megbökte a hasamat, ujjaimmal így abbahagytam a cirógatását, ám végül egy puszit nyomtam a kobakjára, mielőtt ismét a sziklák mögé húzódott volna. - Te sem tartod furának, hogy nem ijedtem meg? - kérdeztem halkan, miközben várakozóan nekidőltem a napsugaraktól még mindig langyos sziklának.
- Őszintén reméltem, hogy nem fogsz sikoltozva elmenekülni, de ennyire nyugodt viselkedésre nem számítottam - hallottam meg a mély baritonját, néhány másodperccel később pedig felöltözve, emberi alakjában megjelent előttem és erős karjaival közel húzott magához.
- Valami baj van velem?
- Dehogyis - mosolyodott el, minek hatására szája sarkában gödröcskék jelentek meg. - Erős, bátor és csodálatos nő vagy, aki a világ legijesztőbb fenevadjaival is képes lenne félelem nélkül elbánni. A törzshöz tartozol, tudtad, hogy nem eshet bántódásod.
Szavai olyan erővel csapódtak nekem, akár a távolban a hullámok a sziklafalnak. Szemei csillogtak a boldogságtól, és én is mérhetetlenül boldog voltam, ha lehetett volna, már a szívem áttörte volna a szegycsontomat, olyan hévvel kalimpált. Tudtam, hogy a karjai közt nemcsak én, hanem Nate is biztonságban érezheti magát, ugyanakkor a rezervátum is az otthonunkká vált. Már nem tudtam magunkat elképzelni a nyüzsgő nagyvárosban, ahol sziréna szóval kel és fekszik az ember. Itt az emberek tényleg ismerték és szerették egymást, nem volt semmi hátsószándék abban, ha reggelente a boltban vagy Sue-nál a hogylétünk felől érdeklődtek. Nem kellett aggódnom, ha Nate egyedül játszott az udvaron, mert nem bánthatta senki. A legfontosabb pedig, hogy hosszú évek után először Nate átaludta az éjszakákat és nem kelt fel a rémálmaitól izzadtan és sikoltozva. Nyugodt volt és boldog, én pedig örültem, amiért végre olyan otthont teremthettem neki, melyet mindig is érdemelt.
A házhoz visszaérve a társaság érdeklődve figyelte, ahogyan egymásra vigyorogva átlépjük a küszöböt, majd Sam pillantására Paul egy egészen aprót bólintott. Tudtam a titkukat, így már egészen más minőségben ücsörögtem közöttük, és eltűnt az utolsó cseppje is annak, hogy idegennek éreztem magunkat.
- És nem félsz? - kurjantotta el magát Jared, miközben Kim átölelte és a mellkasára hajtotta a fejét.
- Ugyan, olyan aranyos kiskutyától, mint te - vágtam vissza, mire a társaságon hangos nevetéshullám söpört végig, sőt Kim könnye még ki is csordult a hahotázástól. Jared sértődötten pillantott végig rajtunk, Embry pedig még egy pacsival is megajándékozott a beszólásomért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése